Bulgáriában új korszak vette kezdetét a mieink elleni iksszel

2012.03.01. 13:44
null
A bolgárok nem tudtak a magyar válogatott fölé kerekedni (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Bulgáriával Győrben. A bolgár sajtó többnyire elégedett volt a Ljuboszlav Penev irányította nemzeti tizeneggyel, míg Boriszlav Mihajlov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) elnöke új korszak kezdetéről beszélt.

 

Valerij Bozsinov, a bolgár válogatott támadója szerint két góllal is megnyerhették volna a Magyarország elleni felkészülési mérkőzést. Mint ismert, a Lecce csatára a 87. percben egyenlített az addig Szalai Ádám találatával vezető Egervári-legénység ellen.

PENEV: KIVÁLÓAK VOLTUNK
„A második félidőben nemcsak jók, egyenesen kiválóak voltunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert játékunkban az is benne volt, hogy többgólos győzelmet aratunk, de bízom benne, hogy legközelebb az is összejön. Valóban voltak hibáink, ám inkább azt emelném ki, hogy csapatként tudtunk játszani, ráadásul nem veszítettünk, ami fontos nekünk” – mondta Ljuboszlav Penev.

„A legfontosabb, hogy a csapat jól játszott. Megérdemelt az eredmény, de egy-két góllal is nyerhettünk volna, ha csapatkapitányunk kihasználja helyzeteit – utalt Ivelin Popov kihagyott ziccereire Valerij Bozsinov. – Megmutattuk, mire vagyunk képesek, s remélem, ez a fontosabb meccseken is sikerül majd.”

A 26 esztendős csatár elmondta: Ljuboszlav Penev szövetségi kapitány irányításával egy teljesen más bolgár válogatottat ismerhetett meg a közönség.

„Mindig a legtöbbet próbáljuk kihozni magunkból. Az új edzővel teljesen megváltoztak a dolgok, természetesen pozitív irányba. Örülök, hogy lehetőséghez jutottam a válogatottban, ahová csak olyan játékosok kerülnek be, akik klubjukban jól teljesítenek” – tette hozzá Bozsinov.

A Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) elnöke, Boriszlav Mihajlov elégedett a magyar válogatott elleni döntetlennel (1–1).

„Kiválóan debütált Ljuboszlav Penev a válogatott kispadján – mondta Boriszlav Mihajlov, a BFU elnöke. – Úgy vélem, a közönségnek is tetszettek a látottak. Új korszak kezdődött egy új edzővel. Több helyzetet dolgoztunk ki, s a mérkőzés reményt adhat az előttünk álló időszakra. A második félidőben sokkal jobbak voltunk ellenfelünknél.”

BOLGÁR SAJTÓVISSZHANG
Sport.bg: Magyarország csak egy félidőn át futballozott – Lubo Penev legénysége kiválóan játszott a szünet után
Dnevnik.bg: Bulgária jól játszott és 1–1-re végzett Magyarországgal Penev első meccsén
Football.sportal.bg: Ébredés
Temasport.com: Penevvel repülőrajtot vett a bolgár válogatott!
Topsport.ibox.bg: Döntetlen Lubo első meccsén, nem tudtuk legyőzni a házigazdát
Legfrissebb hírek

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
1 perce

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
51 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
59 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
1 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája