Egervári: Bogdánnak köszönhetjük, hogy őriztük az előnyünket

Vágólapra másolva!
2012.02.29. 22:00
null
Bogdán sokat tett azért, hogy ne kapjunk ki a bolgároktól (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Csalódottan nyilatkoztak a magyar játékosok és Egervári Sándor szövetségi kapitány is a Bulgária elleni, 1–1-gyel zárult felkészülési mérkőzést követően. Koman Vladimir és Szalai Ádám szerint is jobb volt az ellenfél, míg a bolgár kapitány úgy érzi, több góllal is legyőzhettek volna minket.

„Ezúttal nem tudtunk olyan jól, hatékonyan játszani, ahogyan azt tavaly megszokhatták tőlünk, nem tudtuk megismételni az akkor bemutatott játékunkat. Meg kell azonban jegyeznem, hogy jó bolgár csapattal találkoztunk, amely várakozáson felül teljesített. Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, egy kivételtől eltekintve azonban nem tudtunk élni azokkal. A másodikban egyre inkább fölénk kerekedett az ellenfél, Bogdán Ádám bravúrjainak köszönhetően tudtuk megőrizni az előnyünket a hajráig” – mondta a találkozót követően Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

KORCSMÁR: ENNÉL JOBB JÁTÉK KELL!

„Jó formában éreztem magam, de ezt vártam is magamtól, hiszen mi nem álltunk le az edzésekkel és a mérkőzésekkel sem, nem úgy, mint több társam – mondta Bogdán Ádám. – Akadt, aki az edzéseket, más a szezont kezdte mostanság, ez bizony erősen érződött a teljesítményünkön. Ezek a mérkőzések azonban erről, a felkészülésről, a hibák megkereséséről szólnak, a feladatunk az, hogy azokból tanulva fejlődjünk.″

Korcsmár Zsolt talált pozitívumokat a játékban, de úgy véli, ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükség a vb-selejtezőkön.

„Az első félidei játékunkkal elégedett voltam, a másodikban túl nagy teret adtunk az ellenfélnek, kevésbé voltunk agresszívak, és nem bizonyultunk elég stabilnak – mondta Korcsmár. – Talán többet kellett volna a labdát járatni, megtartani, viszont látszódott, érződött, hogy néhányunk formája még igencsak idény eleji. Azért találni pozitívumot is: ilyen Szalai Ádám visszatérése, illetve gólja, valamint az, hogy az első félidőben és a második játékrész elején többször is gyorsan meg tudtuk játszani támadóinkat. Ez a teljesítmény a selejtezőkre minden bizonnyal kevés lesz, addig próbálunk fejlődni, javulni.″

Juhász Roland szerint a két ellentétes félidő után igazságos eredmény született: „Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben a mérkőzést is eldönthettük volna, a másodikban viszont egyértelműen jobb volt az ellenfél. A döntetlen igazságos.″

A szakember szerint a játékunkra az is rányomta a bélyegét, hogy sok futballista számára még nem kezdődött el a tavaszi idény.

„Több olyan játékosunk volt, aki még el sem kezdte a szezont, ők tétmeccs nélkül játszottak, nem is várhattunk tőlük csúcsformát, így eleve szerkezeti és taktikai elemeinkben bízva szerettünk volna győzni. A korábban tőlünk látotthoz képest viszont jóval több technikai hibát követtek el a játékosok, így a bolgár csapat annyiszor került a korábban oly' megbízható védelmünk mögé, mint őszi ellenfeleink összesen. Ennek megvannak a maga tanulságai, amelyekből okulnunk kell.”

Egervári Sándor külön foglalkozott három játékossal. Szalai Ádám szerinte sokat tett a magyar csapat sikeréért. Buzsáky Ákos viszont követett el hibákat.

„Örömteli dolog Szalai Ádám visszatérése, sérülése után ő sem lehetett még csúcsformában, de így is nagy kedvvel futballozott, és sokat tett hozzá a csapat teljesítményéhez. Buzsáky Ákosra kíváncsiak voltunk, hogyan tud beilleszkedni ebbe a csapatba. Először játszhatott, ebből fakadóan voltak olyan szituációk, amelyekben nem értette meg egymást a társakkal, követett el hibákat. Kádár Tamás játékával viszont elégedett lehetek.”

A találkozó után Szalai Ádám és Koman Vladimir is csalódottan nyilatkozott. Mindketten elismerték, hogy gyengén teljesített ma este a magyar csapat.

„Az első húsz-huszonöt percben nem volt gond, volt egy kapufánk, illetve néhány kisebb helyzetünk is akadt – vélekedett a hosszú sérülése után a válogatottba góllal visszatérő Szalai Ádám a Sport TV-nek. – Támadásban nem nagyon tudtunk mit csinálni, nem sikerült veszélyes lehetőségeket kialakítani a bolgárok kapuja előtt, kontrákból próbáltunk meg építkezni. Csalódott vagyok, hogy egy ilyen csodálatos publikum előtt nem tudtunk jobban teljesíteni. Nem a bolgárok játéka lepett meg, hanem az, hogy nem tudtunk többet támadni. Összességében a bolgárok játszottak, ami elég nyomasztó.”

Koman Vladimir, a francia AS Monaco légiósa sem volt elégedett a látottakkal: „Sajnos az ellenfél remekül szervezett játékot mutatott, főleg a pálya közepén. Többször veszélyesen tudták ívelni a labdát a védőink mögé. Támadóink, középpályásaink és védőink sem tudták elvenni a labdát. Gyengék voltunk, ezt a mérkőzést gyorsan el kell felejteni, és arra koncentrálni, hogy a következő meccsen jobbak legyünk. Nem jobbak nálunk a bolgárok, de fejben nem voltunk itt a találkozón, ők pedig koncentráltabban futballoztak.”

Ljuboszlav Penev, Bulgária szövetségi kapitánya szerint együttese akár többgólos győzelmet is arathatott volna.

„Az első perctől az utolsóig a csapatra építettünk, nem az egyéni megoldásokban bíztunk. Az első félidőben nem a koncentráció hiányzott a csapatból, hanem teljesen más, voltak apróbb hibáink" – vélte a szakvezető.

„A második félidőben nem csak jók, egyenesen kiválóak voltunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, mert játékunkban az is benne volt, hogy többgólos győzelmet aratunk, de bízom benne, hogy legközelebb az is összejön. Valóban voltak hibáink, de inkább azt emelném ki, hogy csapatként tudtunk játszani, ráadásul nem veszítettünk, ami fontos nekünk″ – tette hozzá Penev.

TÚLSÁGOSAN MEGNYUGTATOTT A GÓL – KORCSMÁR
BOGDÁN ÁDÁM, BUZSÁKY ÁKOS ÉS HAJNAL TAMÁS NYILATKOZATA

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

EMLÉKEZTETŐ – FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 1–1 (10)
Győr, ETO Park, 13 500 néző. Vezette: Eriksson (svéd)
MAGYARORSZÁG: Bogdán (Király G., 83.) – Varga J., Juhász R., Korcsmár, Kádár T. – Hajnal (Koman, a szünetben), Buzsáky (Elek Á., a szünetben), Pintér Á., Dzsudzsák (Laczkó, 81.) – Szabics (Németh K., a szünetben), Szalai Á. (Priskin, 64.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
BULGÁRIA: Mihajlov (Kolev, 63) – Bandalovszki, Bodurov, Ivanov, Zanev (Bozsinov, 63.) – Manolev (Milanov, a szünetben), Djakov, Gadzsev (Sztojanov, 85.), Zlatinski (Tonev, a szünetben), Gargorov (Minev, 63.) – Popov. Szövetségi kapitány: Ljuboszlav Penev
Gólszerző: Szalai Á. (42.), ill. Bozsinov (87.)
Sárga lap: Kádár T. (32.), Szalai Á. (42.), Németh K. (91.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik