Válogatott: Egervári szerint a bolgár meccs jól szolgálja a felkészülésünket

Vágólapra másolva!
2012.02.27. 13:47
Címkék
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Telkiben kezdődő összetartás kezdetén elmondta, a bolgárok elleni szerdai mérkőzés jól szolgálja a felkészülést a világbajnoki selejtezőkre.

„Várakozásteljesek vagyunk, rég találkoztunk, a játékosok és a stáb tagjai nagyon örülnek, hogy ismét együtt lehetnek – persze az igazi majd az lesz, ha a közönséggel együtt tudunk örülni a mérkőzés után” – mondta Egervári Sándor a Nemzeti Sport Online-nak, aki ideális ellenfélnek tartja Bulgáriát.

„Meggyőződésem szerint, mivel Románia és Törökország is az ellenfelünk lesz a vb-selejtezőkön, az a futball, amit a bolgárok is játszanak, segítségünkre lehet a felkészülésben. Megváltozott bolgár csapat vár ránk, új kapitánnyal, új felállással és taktikával fogjuk szembetalálni magunkat, és ez véleményem szerint jól illeszkedik abba a vonulatba, amelybe a vb-selejtezős ellenfeleink is tartoznak.”

„Természetesen fontos az eredmény, az önbecsülésünk és a szurkolók kiszolgálása szempontjából mindenképpen, emellett a csapatépítés sem másodlagos” – tette hozzá a kapitány, aki külön kiemelte, örül Szalai Ádám visszatérésének, mert a Mainz támadója meghatározó tagja a nemzeti csapatnak.

További részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
9 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
34 perce

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik