Válogatott: A már bizonyított játékosok kapnak lehetőséget - Egervári

2012.02.15. 16:48
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor az mlsz.hu-n vezetett videoblogjában elmondta: az elmúlt másfél év során bizonyított játékosok kapnak lehetőséget a nemzeti tizenegyben, s kitért Buzsáky Ákosra, Rudolf Gergelyre és Lázár Pálra is.

„Korán indítottuk az évet, hiszen nagyon sok feladatot kell megoldanunk viszonylag rövid időn belül. Járjuk a pályákat, próbáljuk a játékosok pillanatnyi felkészültségi állapotát feltérképezni. Nagyon kíváncsian várom a bolgárok elleni, győri felkészülési mérkőzést, s remélem, nem vagyok egyedül ezzel. Az elmúlt másfél év során bizonyított játékosok kapnak elsősorban lehetőséget, s ebben a félévben szeretnénk ezt a vonalat képviselni, így aztán túl nagy változás nincs a keretben″ – mondta Egervári Sándor, majd beszélt a konkrétumokról is.Egervári Sándor, majd beszélt a konkrétumokról is.

„Kapusposzton terveztünk változtatást, Gulácsi Pétert vagy Megyeri Balázst szeretnénk felsorakoztatni harmadik számú kapusként, és szoktatni fiatal játékosként a felnőtt válogatotthoz, de sajnos Gulácsi sérülése miatt ez elmarad, Megyeri pedig az U21-es válogatottban véd majd. A védelemben nincs túl nagy változás, Lázár Pál az utóbbi hónapokban nem nagyon kap lehetőséget, ezért nem lenne szerencsés most az ő foglalkoztatása – utalt a török Samsunspor magyar hátvédjére a szövetségi kapitány. – A középpályán annyi változtatás van, hogy Buzsáky Ákos ismét rendszeres lehetőséghez jut a Premier League-ben, így kíváncsiak vagyunk az ő visszaillesztésére. Bemutatkozásától és a keretben való megjelenésétől sokat várunk, rutinos, érett, jó futballista, és most inkább neki szeretnénk lehetőséget biztosítani, ezért kimarad egy-két, a válogatottban már korábban szereplő játékos. Az igazán nagy kérdés számunkra, hogy Rudolf Gergelynek sikerül-e teljes mértékben felépülnie, s csak abban az esetben hívjuk meg, ha ebben a két hétben tétmérkőzésen pályára tud lépni. Ha nem, akkor nem szeretnénk felvállalni a kockázatot sem a válogatott, sem Gergely érdekében.″

A nemzeti tizenegy keretét ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
7 perce

FIBA Európa-kupa: szorosabb meccset játszana a Falco Bilbaóban

Kosárlabda
21 perce

A Minnesota bejutott a rájátszásba az NBA-ben

Amerikai sportok
48 perce

Milánó 2026: anyagi kárpótlást kapnak a lemaradt orosz sportolók

Téli olimpia 2026
1 órája

A nijmegeni totális futball lázba hozza Hollandiát

Minden más foci
1 órája

Úszás: tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak

Utánpótlássport
1 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
1 órája

A Sporting edzője az Arsenalról: Három-négy hatalmas lehetőségünk volt, nekik egy sem

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik