Csupán szép emlék lett az a stockholmi meccs

2004.10.06. 21:53
Címkék
Hetvenkét óra híján napra pontosan két éve játszott egymással Stockholmban a svéd, illetve a magyar válogatott. Az akkor még Gellei Imre irányította együttes felettébb tisztességesen helyt állt a Rasunda-stadionban: az Európa-bajnoki selejtező 1-1-es döntetlent hozott. Bizonyára sokan emlékeznek a találkozó első fontos momentumára, amikor is&
- Ha azzal kezdem, hogy az ötödik percben…
- …akkor úgy folytatom, hogy akkor szereztünk vezetést a házigazdák ellen, mégpedig Kenesei Krisztián szép góljával - vágta rá Fehér Csaba.
- Azt se hallgassa el, hogy ön készítette elő a találatot, nem is akárhogyan: úgy ment át a svédek bal oldalán, hogy Antonelius és Andreas Andersson kis híján frontálisan ütközött.
- Hazudnék, ha azt mondanám, az utóbbi időben nem jutott eszembe ez a jelenetsor, ugyanakkor profiként gondolkodom: mivel a múltból köztudottan nem lehet megélni, nem hangoztatom, hogy "emlékeztek, volt az a jó mecscsem Stockholmban…"
- Most is lehetne egy…
- Reméljük a legjobbakat.
- Az ezt megelőző válogatott összetartáson végig jelen volt, ám sem Horvátországban, sem az Izland elleni pesti selejtezőn nem lépett pályára. Mit sejt, szombaton lehetőséget kap?
- Magunk közt már téma volt, miként állhatunk fel, de hiába találgattunk, igazán közel nem kerültünk a megoldáshoz, mert, és ezt el kell ismerni, a szakmai stáb nagyon jól titkolja az ez irányú elképzeléseit. Persze ha szóhoz jutok, azon leszek, hogy bizonyítsam, helyem van a csapatban.

Fehér Csaba nyújt, fut, cselez, azaz mindent megtesz azért, hogy a kezdôcsapatban szerepelhessen a stockholmi vb-selejtezôn (Fotó: M. Németh Péter)
Fehér Csaba nyújt, fut, cselez, azaz mindent megtesz azért, hogy a kezdôcsapatban szerepelhessen a stockholmi vb-selejtezôn (Fotó: M. Németh Péter)
Fehér Csaba nyújt, fut, cselez, azaz mindent megtesz azért, hogy a kezdôcsapatban szerepelhessen a stockholmi vb-selejtezôn (Fotó: M. Németh Péter)
- Holland klubjában, a PSV-ben hogy áll a "helyfoglalással"?
- A beilleszkedésen hamar túljutottam, most azon vagyok, hogy beverekedjem magam az Eindhoven kezdő tizenegyébe. Volt már rá példa, hogy végigjátszottam a bajnoki mérkőzést, miként az is megesett, hogy csak a kispadon ültem. Mindenesetre dolgozom keményen, és bízom benne, hogy előbb-utóbb állandó lehetőséghez jutok. Már csak azért is, mert ebből nemcsak én profitálhatnék, hanem talán a magyar válogatott is.
- Folytassuk a svédekkel: szakértők állítják, Lars Lagerbäck együttese komolyabb játékerőt képvisel, mint két esztendeje.
- Ha csak abból indulok ki, hogy például Zlatan Ibrahimovic mennyit fejlődött az utóbbi időben, akkor lehet valami ebben. Az akkor nekünk gólt fejelő támadót két éve "csupán" egy tehetséges fiatalként tartották számon, ma pedig már - a Juventus alkalmazottjaként - Európa egyik legismertebb labdarúgója. Persze sorolhatnánk a többieket, az Arsenal, a Barcelona vagy az Aston Villa klasszisait, szóval tényleg azt kell mondjam, hogy nagyon jók.
- A horvátok viszont már bizonyították, hogy verhetők.
- Azzal, hogy legutóbb nyert Svédországban, a minket is legyőző Horvátország lépéselőnybe került. Ebből a csoportból az a gárda juthat tovább, amelyik hozza a hazai meccseit, miközben idegenben elér egy-két bravúrt. Ha ezt vesszük alapul, következő riválisunk még egy botlást nem engedhet meg magának, mert azzal alighanem behozhatatlan hátrányba kerülne. Az esetleges győzelmünkkel persze nemcsak mi járnánk jól, hanem szerintem Bulgáriában, Horvátországban, sőt talán még Izlandon is nagy öröm lenne, ha a hét végén egy magyar sikerről érkeznének hírek Stockholmból.
- A szeptember eleji, zágrábi találkozó előtt a teljes csapat veregette a vállát: akkor ünnepelte huszonkilencedik születésnapját. Gyanítom, most szívesebben venné, ha a társak a pályán köszöntenék.
- Á, nem vágyom arra, hogy engem ünnepeljenek. Ám az kétségkívül boldoggá tenne, ha elégedetten ülnék fel a hazafelé tartó gépre. Most azt mondom, miután a kilencvenharmadik percben az előrehúzódó Király Gábor hátáról bepattanó a labda a vetélytárs kapujába, az egy egyes döntetlen után kényelmesen hátradőlhetnék a széken…

Szavazás

Mi lesz Málta ellen?

----
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
41 perce

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
42 perce

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
1 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
2 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik