Siker lenne a pontszerzés

2004.09.30. 21:56
Címkék
A svédországi Enköpingben játssza jövő pénteken 19 óra 45 perckor soron következő Európa-bajnoki selejtezőjét Magyarország U21-es válogatottja. Róth Antal szövetségi edző ezúttal is több labdarúgót kénytelen nélkülözni sérülés és eltiltás miatt: az MTK középpályása, Czvitkovics Péter operációja után lábadozik, de rajta kívül a Honvéd védője, Takács Zoltán is maródi. A REAC labdarúgóját, Horváth Gábort az Izland elleni selejtezőn állították ki, míg a Tottenham kapusa, Fülöp Márton a második sárga lapja miatt kénytelen mulasztani. Az előzetesen a csoport favoritjának tartott Svédország két mérkőzés után éppúgy három ponttal áll, mint Magyarország, így amelyik együttes pont nélkül zárja az egymás elleni fellépést, az komoly hátrányba kerül a továbbjutásra jogosító első két hely megszerzéséért vívott küzdelemben."Azt gondolom, jól kell futballoznunk ahhoz, hogy Svédországban megfelelő eredményt érjünk el - mondta Róth Antal. - Csakis akkor van esélyünk a csoportban az első két hely valamelyikén végezni, ha a hazai mérkőzéseinket megnyerjük, valamint idegenben is képesek leszünk a bravúrra. A mostani selejtező egy újabb lehetőség erre, hiszen a svédek otthonában a pontszerzés sikerrel, a győzelem pedig bravúrral érne fel." ---- V ---- K
Legfrissebb hírek

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
30 perce

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
44 perce

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
47 perce

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
1 órája

A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt dobott

Kézilabda
1 órája

Női vízilabda ob I: a Győr, az OSC és a Szeged is nyert

Vízilabda
1 órája

Hosszabbításban nyert a Fehérvár, 2–2-ről folytatódik a Klagenfurt elleni csata

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik