Tiltakozás

2004.09.06. 22:02
Címkék
A horvát-magyar világbajnoki selejtező előtt, közben és után történtekkel természetesen a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) is foglalkozik.
A szervezetet több szurkoló is megkereste, és panasszal élt a szervezés visszásságai miatt. Mint arról lapunk hétfői számában már írtunk, a drukkereket nem az Európában megszokott rend szerint fogadták a zágrábi rendezők és rendőrök, hogy mást ne mondjunk, órákkal a mérkőzés előtt beterelték a szurkolók nagy részét a vendégszektorba - ezt megelőzően a stadionba belépő magyar nőket férfi biztonságiak fogdostak motozás felkiáltással - ahol nem volt büfé, így aztán étlen, szomjan kellett végignézniük a mérkőzést.
"Először a Horvát Labdarúgó-szövetségnek írunk egy levelet, amelyben felsoroljuk panaszainkat a szombati találkozó rendezésével kapcsolatban - mondta Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. - A horvátoknak kötelességük kivizsgálni, hogy mi is történt. Természetesen az, ami Zágráb utcáin történt, az a hatóságokra tartozik, de olvastunk megengedhetetlen eseményekről.."
Bozóky Imre ehhez még hozzátette, hogy azért nem fordulnak egyből a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA), mert akkor is az lenne az eljárás menete, hogy előbb a horvátokkal kell rendezni a vitás ügyeket. Amennyiben ez nem sikerül, akkor újabb levél mehet - már a FIFA-nak.
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
20 perce

Mindenki a szerbek elleni meccset várja

Kézilabda
24 perce

Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

Kerékpár
32 perce

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
40 perce

Női kézilabda BL: Debrecen–Odense

Kézilabda
40 perce

A Cremonese 15 forduló után újra bajnokit tudott nyerni

Olasz labdarúgás
45 perce

Bartucz László mindenképpen külföldön folytatná pályafutását

Kézilabda
46 perce

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
47 perce
Ezek is érdekelhetik