Komlósi nem bánt meg semmit sem
Wigannek és Prestonnak egyaránt második ligás csapata van: emitt az Athletic, amott a North End a kedvenc.

Komlósi Ádámnak tetszik Anglia, és szívesen maradna Prestonban (Fotó: Németh Ferenc)

Komlósi Ádámnak tetszik Anglia, és szívesen maradna Prestonban (Fotó: Németh Ferenc)
Hogy miként vélekedik erről a magyar védő?
"A védőtársak még ki tudtak volna segíteni, ám a futball ilyen, ezúttal későn érkeztek a lepattanóra a többiek – elevenítette fel a gól előtti eseményt Komlósi. – Nagyon jó csapat ellen játszottunk, egy félidőn át nem is rosszul, de aztán elfáradtunk, mivel a Boro sort cserélt a szünetben."
Az angliai próbálkozásról az MTK volt játékosának kellemes élményei vannak.
"Bármi lesz is a túra végeredménye, megérte az itt töltött két hét. Nem keseredtem el, amikor Wiganban nem jött össze szerződés, már a meghívás is megtiszteltetés volt, s ez a helyzet a Prestonnál is. Bepillanthattam két klub életébe, ami alapján előttem is világossá vált: itt öröm futballistának lenni. Ha most nem is sikerül szerződést kötnöm, a jövőben azért dolgozom, hogy egyszer Angliában játszhassak."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








