Olimpia: botrányos ítéletek az ökölvívóknál

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.08.03. 10:56
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) két bírót kizárt, egy harmadikat pedig öt napra felfüggesztett a londoni olimpián, amelyen egymást követik a botrányos ítéletek.

A török Ishanguly Meretnyyazovot azért küldték haza, mert egy 56 kg-os meccsen elmulasztotta leléptetni az azeri Magomed Abdulhamidovot, akit japán riválisa hatszor küldött padlóra az utolsó menetben. Simizu Szatosit a pontozók is megpróbálták megakadályozni a sikerben, ugyanis a harmadik szakaszt hétpontos hátrányban kezdte, ám a sorozatos leütésekkel is csak annyit ért el, hogy öt ponttal kapott ki.

Az AIBA a japánok tiltakozása után jelezte, törli a meccs eredményét és Simizut juttatja tovább, mivel az azerire legalább háromszor számolnia kellett volna a mérkőzésvezetőnek a harmadik menetben, márpedig az amatőrök között a harmadik alkalom után be kell szüntetni a meccset.

A másik kizárt bírónak, az azeri Aghayan Abiyevnek azért kellett elhagynia a brit fővárost, mert minden szabályt megszegve, bizonyíthatóan kapcsolatba lépett hazája ökölvívócsapatával.

Az azerieket érintő botrányok azért is különösen érdekesek, mert a tavaly nyári baki ökölvívó-világbajnokságon a BBC azzal a váddal állt elő, hogy az AIBA égisze alatt futó World Series Boxing-ligát kilencmillió dollárral „támogatta meg” egy azeri befektető, cserébekét garantált londoni olimpiai aranyéremért. Az AIBA kivizsgálta az ügyet, de nem talált bizonyítékot a vádakra...

A német Frank Scharmach a kizárást elkerülte a londoni játékokon, ám öt napra felfüggesztették, miután indokolatlanul gyorsan leléptette fogásért a nehézsúlyú (91 kg) Ali Mazaherit a kubai José Larduet Gómez elleni nyolcaddöntő második menetében. Az iráni bokszoló az első menet után még két ponttal vezetett, csapata ugyanakkor hivatalosan nem óvta meg az összecsapást, így a kubai jutott a nyolc közé.

Az ökölvívók tornáján nem csak ez három eset okozott botrányt: Harcsa Zoltán súlycsoportja, a 75 kg ukrán világbajnokát, Jevgen Hitrovot például erősen vitatható módon hozták ki vesztesnek a hazai Anthony Ogogo ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik