Olimpia: Póta Georgina búcsúzott a legjobb 32 között

MTI MTIMTI MTI
2012.07.29. 22:52
Póta Georgina számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a londoni olimpia női asztalitenisz-tornáján, miután vasárnap este öt szettben kikapott a dél-koreai Pak Mi Jungtól.

A világranglistán 48. Póta remekül kezdett, az első szettben mindössze három pontot engedélyezett a rangsorban 33. riválisnak. Mivel Pak a női torna 16. kiemeltje, csak a verseny ezen szakaszában kapcsolódott be a küzdelembe, azaz ez volt az első meccse az olimpián.

A folytatásban úgy tűnt, kezd bemelegedni, 8:3-ra elhúzott, s néhány pillanattal később ki is egyenlített. A harmadik és a negyedik szettet is az ázsiai irányította, a Berlinben légióskodó, csapatban kétszeres Európa-bajnok, 27 éves magyar csak futott az eredmény után. A játék képe 3:1 után sem változott, Póta nem tudta megnehezíteni Pak dolgát, így a dél-koreai jutott a nyolcaddöntőbe.

Póta Georgina búcsújával már csak Zwickl Dániel van versenyben a magyar asztaliteniszezők közül, ő hétfőn 13 órakor lép asztalhoz a harmadik fordulóban.

„Az első szett simán megvolt, utána viszont sok könnyű labdát elrontott Gina, ezért ment el a meccs. Sajnáljuk, mert így a női játékosok semmi extrát nem nyújtottak ezen az olimpián. Akinél jobbak, azt megverték, de bravúrt nem tudtak bemutatni″ – mondta az MTI-nek Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya.

ASZTALITENISZ
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Pak Mi Jung (dél-koreai)–Póta Georgina 4:1 (–3, 8, 8, 6, 9)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
9 órája

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2026.09.25. 22:20

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18