Csernoviczki külön készült a japán elleni horogra

– Nagyot ásított. Fárad?
– Kezdek fáradni – sóhajtott Csernoviczki Éva, a 48 kilogrammosok között bronzérmes dzsúdós szombat este hét óra tájban, miután tévedésből előbb az asztaliteniszezőkhöz vitték doppingvizsgálatra, így még további néhány száz métert kutyagolhatott a tekintélyes méretű Excel kiállítási csarnok oldalában. – Hosszú nap volt.

– Mikor kezdődött?
– Fél hatkor. Ráadásul tíz dekával a súlyhatár fölött voltam reggel, úgyhogy még dolgoznom is kellett egy sort, aztán meg jött a verseny. Még most sincs vége, itt a doppingvizsgálat, meg a további kötelező programok. Azt hiszem, mire visszajutok a faluba, már nem is lesz nagy ünneplés, csak bedőlök az ágyba, és alszom egy óriásit.

– Viszont reggel olimpiai bronzérmesként ébred.
– Jó lesz nagyon.

– Barátkozik már az érzéssel?
– Egyelőre csak boldog vagyok, elmondhatatlanul boldog.

– Mit gondolt, amikor a bronzmeccs legvégén, fél perccel a ráadás vége előtt elküldték az édesapját a szőnyeg mellől?
– Újabb adrenalinlöketet adott. Még egy kis pluszerőt, energiát, hogy most már csak azért is megcsinálom. Sokat dolgoztunk érte.

– Kora délután, amikor majdnem megfojtotta Charline Van Snick a negyeddöntőben, nem úgy tűnt, hogy néhány órával később mosolyogni fog.
– Nagyon rosszul voltam akkor lelkileg és fizikailag is. Szerencsére volt egy jó órányi szünet, az alatt sikerült összeszednem magam.

– Hogy került fojtásba a belga lány ellen?
– Elbambultam, az az igazság. Földharcoztunk, és már azt hittem, jön az Állj! vezényszó, nem kell annyira tartanom magam, a belga lány meg egyből lefojtott. Nem kaptam levegőt, egy pillanatra talán még el is ájultam, szédültem, forgott velem a világ. Utána fel akartam kelni, folytatni a küzdelmet, mikor láttam, hogy a bíró mutatja, hogy nyert a belga lány, ennyi volt. Miután bejutottam az öltözőbe, rosszul lettem, ledőltem, felpolcolták a lábamat, jeget tettek a tarkómra, így feküdtem vagy tíz percig. Utána már legalább innom sikerült valamit, aztán ettem is, egy keveset sétáltam, és a friss levegő helyre tett. Sok időm viszont már nem maradt, hogy lelkileg is összeszedjem magam, mert el kellett kezdeni koncentrálni a kínai elleni meccsre.

– Könnyen fel szokott állni a hasonló vereségekből?
– A legutóbbi, oroszországi Európa-bajnokságon ugyanez történt. Egy gyakorlatilag megnyert mérkőzést veszítettem el tíz másodperccel a vége előtt egy francia lány ellen, de utána a vigaszágon sikerült legyőznöm egy orosz lányt egy nagyon kemény meccsen, és bronzérmes lettem.

– Fukumi Tomokót, az olimpiai ranglistavezetőt viszont még sosem győzte le. Most hogyan dobta el?
– Kis külső horog a mozdulat neve, mondjam japánul is?

– Ne fáradjon. Külön készült rá?
– Igen, korábban egy nemzetközi edzőtáborban épp ugyanezzel sikerült már teljesen meglepnem a japánt, és az elődöntőben a román lány is hasonló dobással győzte le most. Szóval tudtam, hogy lehet esélyem.

– Nagyon bátor dzsúdóval rukkolt ki.
– Épp ezt akartam. Jó küzdelmet, amelynek a végén bármi megtörténhet.

– Mire kellett nagyon figyelnie?
– Egyrészt a japán bal kezére, hogy ne tudja elkapni a hajtókámat, mert azt előszeretettel teszi – de az indításai nem voltak annyira veszélyesek, mert az egyikből majdnem sikerült kihúznom a karját is –, meg persze saját magamra, hogy előbb öt, aztán még három percig csináljam, amit megbeszéltünk apával.

– Erővel hogyan bírta a nyolc percet?
– Azzal egyáltalán nem szokott probléma lenni, most sem éreztem magam fáradtnak. Inkább mentálisan fáradok el olykor, de most nagyon akartam és nagyon koncentráltam. Főleg miután apát másodszor is figyelmeztették, majd kiküldték, és egyedül maradtam a szőnyegen.

– Ezzel a bronzzal a többieknek is nagy lendületet adhat, hiszen mindenkiről lekerül a teher, húsz év után megvan a sportág első érme.
– Remélem, így lesz. Bízom is benne, mert nagyon jó csapatunk van. Tudja mit? Már vasárnap jöhet a következő érem, mert Ungvári Miklós nagyon rutinos és nagyon jól felkészült.