Szalai, Koman, Stieber: az út felfelé visz

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2010.12.21. 16:27
null
Szalai Ádám itt éppen a Bayern Münchennek lőtt győztes gólját ünnepli (Fotó: Action Images)
Európa élvonalbeli labdarúgó-bajnokságaiban, illetve a topligák második vonalában légióskodó honfitársaink őszi bajnoki teljesítményét értékelő sorozatunk első felvonása következik. (A második részt a jövő héten, az angliai és belgiumi évzárást követően olvashatják.)

 

NÉMETORSZÁG, AUSZTRIA, SVÁJC

A NÉMET ÉLVONALBAN mindössze egy magyar légiós lépett pályára az ősszel, ő viszont igazi sikertörténet fontos szereplője volt. Szalai Ádám négy góllal a Mainz harmadik legeredményesebb játékosaként fejezte be a bajnokság őszi szakaszát, és találatai mellett három gólpasszt is osztott a nagy meglepetésre a Bundesliga második helyén telelő csapatban. Az első góljait nemrég a magyar válogatottban is megszerző támadó őszi mutatói jobbak, mint a januári Mainzba érkezését követő fél idényben voltak.

Szalai mainzi csapattársáról, Lőw Zsoltról, valamint a dortmundi Hajnal Tamásról ezúttal nem írhatunk jókat. Mindketten sérülésekkel küszködtek, és egyiküknek sem volt esélye az együttesbe kerülésre – klubjaik remek őszt produkáltak, a szakvezetőknek nem volt okuk módosítani a bevált összeállításon. Ez különösen Hajnal esetében fájó, aki korábban elismert alapjátékosa volt a Borussiának – sok szakíró szerint luxus is őt a cseresorban jegelni, ezért a kölcsönadását jósolják.

A NÉMET MÁSODOSZTÁLYBAN is partvonalon kívülre szorult egy honfitársunk, ám az ő esete más; Dárdai Pál, a Hertha meccsrekordere makrancoskodó bokája miatt már a civil életre készül. Egykori berlini harcostársa, a válogatottban újra meghatározó szerephez jutó Király Gábor 34 esztendősen is kirobbanthatatlan az 1860 München kapujából; teljesítményéről mindent elmond, hogy a tekintélyes Kicker magazin osztályzatai alapján ő a Bundesliga 2. nyolcadik legjobb játékosa – saját csapatában pedig a legkiválóbb.

Ugyancsak előkelő helyen (a 26.-on) áll a Kicker listáján Stieber Zoltán, aki a nyáron erősebb gárdába igazolt (Koblenzből Aachenbe), és hamar beilleszkedett. Sokat játszott, gólokat szerzett, és a Kicker kalkulusai alapján alakulata második legjobbjának számított.

Kevésbé lehet elégedett az ősszel történtekkel Torghelle Sándor. A válogatott támadót ászként szerződtette a nagy terveket szövögető Fortuna Düsseldorf, ehhez képest a 2. fordulót követően kiszorult a kezdő tizenegyből, bajnoki gólt csupán egyet szerzett, az övé az egyik legrosszabb osztályzatátlag (4.75) a Fortunában – és a vezetőség másokkal egyetemben őt is nyilvánosan kritizálta. Tetejébe a sérülések sem kerülték el; ahogy mondani szokták, ennél csak jobb jöhet. Futács Márkót a sok játéklehetőség reményében adta kölcsön a Werder az Ingolstadtnak, amivel nem is volt hiba, ezzel együtt a fiatal támadó nem tudott lendíteni gyengén szerepelő csapata szekerén.

AUSZTRIÁBAN jelenleg három magyar érdekelt az élvonalban, vagyis inkább csak kettő. A sérülések által hátráltatott Sáfár Szabolcs egyelőre egyetlen bajnokin sem állhatott a kapuban, 36 évesen jobbára két fiatal riválisának segítése a feladata. Szabics Imrének nem lehet oka panaszra: régi sikerei színhelyére, Grazba visszatérve végre elkerülték a sérülések, alapjátékosa – és második legeredményesebbje – a Sturmnak, amellyel versenyben van a bajnoki címért. Ezzel szemben Waltner Róbert jóval kevesebb játéklehetőséghez jut, mint a megelőző szezonban, a góljai váratnak magukra, a nagymartoni klub, a Mattersburg pedig a kiesés ellen küzd.

SVÁJCBAN, legalábbis az élvonalban egyedül Vanczák Vilmos képviseli a magyar színeket – ő viszont megsüvegelésre méltóan. A magyar légiós stabil tagja a liga legjobb védelmének, hátvéd létére négy találattal harmadik a házi góllövőlistán (ennél több bajnoki gólt még egyetlen svájci idényében sem szerzett), míg csapata, a Sion a dobogóért harcol.

LÉGIÓSAINK NÉMETORSZÁGBAN, AUSZTRIÁBAN ÉS SVÁJCBAN 
Név (A csapat meccsei) Meccsszám Kezdett Játékperc (átlag) Gól
NÉMETORSZÁG
BUNDESLIGA        

HAJNAL TAMÁS

(Dortmund, 1.) 

(17)



LŐW ZSOLT (Mainz, 2.)  (17)



SZALAI ÁDÁM (Mainz, 2.)  (17) 17
12
1146 (67) 4
      
BUNDESLIGA 2.        
DÁRDAI PÁL (Hertha, 2.)  (17)



FUTÁCS MÁRKÓ

(Ingolstadt, 17.) 

(17) 15
8
817 (54)
2

KIRÁLY GÁBOR

(1860 München, 9.) 

(17) 17
17
1530 (90)

TORGHELLE SÁNDOR (Fortuna Düsseldorf, 11.)  (17) 11
3
329 (30)
1
STIEBER ZOLTÁN (Alemannia Aachen, 10.)  (17) 17
14
1305 (77)
4
           
AUSZTRIA

SÁFÁR SZABOLCS

(Austria Wien, 4.)

 (19) – – – –

SZABICS IMRE

(Sturm Graz, 2.)

(19) 19 19 1633 (86) 5
WALTNER RÓBERT (Mattersburg, 9.) (19) 16 5   536 (33) 1
           
SVÁJC

VANCZÁK VILMOS

(Sion, 4.)

(18) 16 15 1366 (85) 4

 

OLASZORSZÁG ÉS SPANYOLORSZÁG

Koman Vladimir a Sampdoria meghatározó 
játékosává vált (Fotó: Imago)
Koman Vladimir a Sampdoria meghatározó játékosává vált (Fotó: Imago)

A SERIE A mezőnyét valósággal elözönlötték fiataljaink – persze csak a korábbi évtizedek magyar jelenlétéhez képest beszélhetünk „hunfoglalásról". Lényegesebb, hogy négyük közül hárman meglehetősen gyakran játékesélyhez is jutnak – egyedül Feczesin Róbert számára tűnik nagyon nehezen leküzdhetőnek a konkurencia. Bresciai csapattársa, Vass Ádám is lényegesen kevesebbet játszik, mint korábban a második vonalban, de ő a mérkőzések több mint felén azért lehetőséget kapott.

A bari kölcsönjáték után Genovába visszatérő Koman Vladimir az egyik legtöbbet foglalkoztatott középpályása volt a Sampdoriának az ősszel, a bajnoki meccsek több mint felén kezdett, olaszországi karrierje egyértelműen felívelőben van. A nyáron a Genoához szerződő Rudolf Gergely néhány hétig csak az edzésen érezhette magát a piros-kékek teljes jogú játékosának, ám a lassacskán csurranó-cseppenő lehetőségekkel kiválóan élt. Az ő nevéhez fűződik az idény eddigi egyetlen magyar gólja, és a jelek szerint az edzőváltás sem törte meg a beilleszkedési folyamatot – a mindig veszélyes csereember egyáltalán nem hálátlan szerepe már mindenképpen az övé.

A SERIE B-BEN eddig csak Filkor Attila jutott szóhoz a magyarok közül, ám sérülés miatt nem annyiszor, ahányszor szeretett volna; a Triestina a tavasszal minden bizonnyal többre számít a Milantól kölcsönkapott honfitársunktól.

A SPANYOL ÉLVONALBAN a nyáron megduplázódott a magyar légiósok száma, és a Zaragozához igazoló Pintér Ádám nem is vallott szégyent, az átlagos játékidőt tekintve le is hagyta Vadócz Krisztiánt – azaz van esélye arra, hogy középtávon megragadjon a kezdő tizenegyben, különösen, ha a gyatra ősz után az ő közreműködésével sikerül kiharcolni a bennmaradást. Vadócz egyelőre nem tudta megvetni a lábát az Osasuna kezdő tizenegyében, de amikor szükség volt rá, hozta a formáját, még gólt is szerzett. Januárban jöhet el az ő ideje, hiszen két riválisa is az Ázsia-kupán szerepel majd.

LÉGIÓSAINK OLASZORSZÁGBAN ÉS SPANYOLORSZÁGBAN 
Név
 (A csapat meccsei)Mérkőzésszám
 KezdettJátékperc (átlag)
Gól
OLASZORSZÁG
SERIE A          
FECZESIN RÓBERT (Brescia, 17.)  (17) 2

47 (23.5)
0
KOMAN VLADIMIR (Sampdoria, 8.)  (16) 13
9
782 (50)
0

VASS ÁDÁM

(Brescia, 17.) 

(17) 9
7
545 (61)
0
RUDOLF GERGELY (Genoa, 11.)  (16) 12
3
383 (32)
1
      
SERIE B          
FILKOR ATTILA (Triestina, 22.)  (20) 13
11
950 (73)
1
KOVÁCSIK ÁDÁM (Reggina, 7.)
(20) – – –
PREKLET CSABA (Reggina, 7.)
(20)  –  –  –
      
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISIÓN        
PINTÉR ÁDÁM (Zaragoza, 20.)  (16) 6
3
282 (47)
0
VADÓCZ KRISZTIÁN (Osasuna, 15.)  (16) 12
4
362 (30)
1

 

A NAPTÁRI ÉVET KÖVETŐ BAJNOKSÁGOK

NEMCSAK AZ OROSZ BAJNOKSÁGBAN, hanem talán a teljes magyar légiót tekintve is Huszti Szabolcs játszik a legerősebb klubban. Ebből a szempontból dicséretes, hogy a bajnoki mérkőzések majdnem felén pályára lépett, ám valószínűsítjük: ha a szerződése fogalmazásakor azt mondják neki, úgy lesz orosz bajnok, hogy mindössze háromszor fér be a kezdő tizenegybe, talán nem ír alá. Husztinak nehéz éve volt (sérülések, nyílt levél), kérdés, hogy a nemzetközi kupamérkőzések mennyire kárpótolták a bajnokságbeli mellőzésért. Amennyire a sérülések engedték, Gaál Miklós stabil tagja volt az Amkarnak, nagy nehézségek árán összejött a permiek bennmaradása is, és a magyar védőt a teljesítménye az év végén új szerződéshez segítette az időközben szintén az orosz élvonalba jutó Volga Nyizsnyij Novgorodnál. Németh Norbertnek nem volt ilyen szerencséje, ő súlyos sérülésből felépülve az ősszel már idehaza, a Vasasban játszott.

NORVÉGIÁBAN a rutinos Kovács Péter szokás szerint alapjátékosa volt klubjának, az Odd Grenlandnak, és a nyáron megadatott neki, hogy oly hosszú észak-európai szolgálat után nyugatabbra tegye át székhelyét. Norvég klubjában az egyik legveszélyesebb csatárnak számított, a belga Lierse színeiben viszont (még?) nem az – de erről majd sorozatunk második részében. Korcsmár Zsolt sikeres fél idényt húzott le a Brann színeiben, alapjátékossá vált, így a bergeni klub – ha nem is az Újpest által kért összegért – véglegesítené a szerződését. Csakhogy a hírek szerint vinnék más csapatok is, ami a legbiztosabb jele eddigi légióskodása sikerességének.

FINNORSZÁGBAN az élvonal mindhárom magyarja sok játéklehetőséghez jutott. A védő Balogh Balázs az ezüstérmet szerző KuPS egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa volt, a nemzetközi porondra kilépő kuopiói csapat szerződést is hosszabbított vele. A gyermekkora óta Finnországban élő Gruborovics Tamás tíz találattal – a bajnokság legeredményesebb légiósaként – a góllövőlista negyedik helyén végzett, s oroszlánrésze volt abban, hogy a Mariehamn végül kiharcolta a bennmaradást. Gruborovics időközben váltott, jövőre Szeróvay Mihály klubtársaként a jyväskyläi JJK-ban vág neki az idénynek.

FERÖEREN két magyar kapus, Turi Géza és Gángó András alapembere volt csapatának, utóbbi az Európa-ligában való indulásra feljogosító harmadik helyen végzett az NSÍ-vel. A runavíkiakat erősítette Potemkin Károly is, aki a bajnokság nagyjából felénél, a nemzetközi porondtól való búcsút követően hazatért; az előző szezonban házi gólkirály csatár ezúttal az Európa-ligában volt eredményesebb.

LÉGIÓSAINK A NAPTÁRI ÉVET KÖVETŐ BAJNOKSÁGOKBAN 
Név (A csapat meccsei) Mérkőzésszám Kezdett Játékperc (átlag) Gól
OROSZORSZÁG

GAÁL MIKLÓS

(Amkar Perm, 14.)

(30) 14 12 1145 (82) 0

HUSZTI SZABOLCS

(Zenit, 1.)

(30) 13 3   399 (31) 1

NÉMETH NORBERT

(Tom Tomszk, 8.)*

(16) 1
7 0
           
NORVÉGIA

KORCSMÁR ZSOLT

(Brann, 13.)* 

(12) 10 10   811 (81) 0

KOVÁCS PÉTER

(Odd Grenland, 5.)*

(22) 22 22 1960 (89) 6
           
FINNORSZÁG

BALOGH BALÁZS

(KuPS, 2.) 

(26) 26 26 2335 (89.8) 0

GRUBOROVICS TAMÁS

(Mariehamn, 12.) 

(26) 26 25 2200 (84) 10

SZERÓVAY MIHÁLY

(JJK, 13.)*

(23) 15 15 1350 (90)
           
FERÖER

GÁNGÓ ANDRÁS

(NSÍ Runavik, 3.) 

(27) 27 27 2413 (89)

TURI GÉZA

(Víkingur, 5.) 

(27) 27 27 2430 (90)

POTEMKIN KÁROLY

(NSÍ Runavík, 3.)*

(14) 9 2 307 (34) 1
*A csapatok mérkőzésszámánál csak azt az időszakot vettük figyelembe, amikor a csillaggal jelölt játékos a kerethez tartozott.
A naptári évet követő bajnokságoknál a teljes idény adatait összegeztük.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik