Légiósok: Vadóczék nyertek, de a Liverpool még messze tőlük

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 08:19
Vadócz Krisztián csapata, a Penarol vert helyzetből felállva 2–1-re legyőzte idegenben a Montevideo Cityt az uruguayi labdarúgó-bajnokság záró szakasza, a Clausura 12. fordulójában, ezzel fellépett a harmadik helyre – az éllovas Liverpool Montevideo mögött azonban még mindig öt pont a hátránya.

A 35 éves magyar középpályás a 77. percben állt be a magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezett mérkőzésen, már azok után, hogy csapata megfordította az állást.

Vadóczékra a Clausurában még három mérkőzés vár, lemaradásuk öt pont az éllovas Liverpool Montevideóhoz képest.

A bajnoki címről döntő rájátszásban az Apertura és a Clausura győztese mellett az összesített tabella győztese szerepelhet, vagyis az az együttes, amely az idén során a bajnokság három szakaszában a legtöbb pontot gyűjtötte – ez utóbbi alakulat minden bizonnyal Paulo Vinícius korábbi csapata, a Nacional lesz. Az Aperturát a Rentistas nyerte meg.

URUGUAY, CLAUSURA
12. FORDULÓ
Montevideo City–Penarol 1–2
Penarol: Vadócz Krisztián a 77. percben állt be.
A Clausura élcsoportja: 1. Liverpool Montevideo 28 pont, 2. Nacional 23, 3. Penarol 23, 4. Montevideo City 22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik