Légiósok: szerződtetné a lengyel edző Bajner Bálintot, de…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.21. 15:00
null
Bajner Bálintot szerződtetnék, ám egyelőre távolinak tűnik a megállapodás (Fotó: Twitter)
Mint beszámoltunk róla, Bajner Bálint a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Korona Kielcénél edzett a napokban. A magyar labdarúgó már hazatért Magyarországra, ám eközben folynak a tárgyalások, Marcin Brosz vezetőedző ugyanis szerződtetné.

 

„Marcin Brosz, a Kielce vezetőedzője a Dortmundból ismeri Bálintot, mert ott végezte a pro licences gyakorlatát – mondta el Paunoch Péter, Bajner ügynöke a Nemzeti Sport Online-nak. – A tudásával tehát már tisztában volt, csak az erőállapotát szerette volna felmérni, és mivel elégedett volt vele, ezért javasolja a szerződtetését.”

„Az egyeztetések tehát megkezdődtek, ám egyelőre távolinak tűnik a megállapodás” – tette hozzá Paunoch, majd elmondta, más lehetőségei is vannak a csatárnak, Lengyelországból is keresik, és remélik, minél hamarabb megoldódik a helyzete.

Bajner a tavasszal az angol harmadosztályból kieső Notts County labdarúgója volt, a nyáron azonban távozott a klubtól, azóta nincs csapata. Szóba került az is, hogy hazatér a Szombathelyi Haladáshoz, ám nem állapodtak meg a felek, így továbbra sem dőlt el, hol folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
9 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35
Ezek is érdekelhetik