Légiósok: Lovrencsicset élesen bírálta a Lech edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 15:02
A Wisla Kraków elleni 2–0-s bajnoki vereség után ismét megtalálta a lengyel Lech Poznan vezetősége Lovrencsics Gergőt, aki Mariusz Rumak vezetőedző szerint teljesen más játékos azóta, hogy július végén hároméves szerződést kötött a klubbal.

„Négy játékosomnak semmi helye nem lett volna a csapatban. Neveket nem mondok, de ez a négy ember olyan volt, hogy akár az ellenfél mezét is felhúzhatta volna. Ez szabotázs" – mondta az öt forduló után a 16 csapatos bajnokság 11. helyén álló Lech Poznan vezetőedzője.

Amikor rákérdeztek, hogy a négy között volt-e a szünetben lecserélt, korábban a klub marketingigazgatója által is bírált Lovrencsics, nem beszélt mellé.

„Amióta aláírta az új szerződését, nem ugyanaz az ember. Azt tőle kell megkérdezni, mi történt vele, talán ő magyarázattal tud szolgálni" – mondta Rumak az előző szezonban a Pápa kölcsönjátékosaként a lengyel klubnál játszó támadóról, akiért 100 ezer eurót fizetett a Lech.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik