Légiósok: kiderült, melyik országból tettek ajánlatot Lang Ádámért

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 14:07
null
Az Omonia színeiben Lang Ádám 2022-ben a Manchester United ellen is játszhatott az Európa-ligában (Fotó: AFP, archív)
Hétfőn beszámoltunk róla, hogy Lang Ádámért konkrét ajánlatot kapott a ciprusi Omonia, amely idő közben edzőt váltott. Azóta kiderült, melyik országból érkezett az ajánlat a magyar válogatott védőért – melyről már az új vezetőedző bevonásával születhet döntés.

 

A legutóbbi három bajnoki meccséből kettőt elveszítő és a tabellán csak 4. helyen álló ciprusi Omonia labdarúgócsapata hétfőn leváltotta vezetőedzőjét, a csapatot tavaly február óta irányító Szofronisz Avgusztit. Kérdés, hogy ez a váltás befolyásolja-e a csapat 30 éves magyar válogatott védőjének, Lang Ádámnak a jövőjét. Mint ismert, a korábbi alapember a távozó edzőnél ősszel csak négy bajnokin kapott lehetőséget.

A Nemzeti Sport hétfőn, az nb1.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy Lang Ádámért írásbeli ajánlatot kapott az Omonia, így akár már a héten klubot válthat – erről a védő menedzsere, Illés Zoltán beszélt megkeresésünkre. Elmondta, hogy a 65-szörös válogatott játékos erősebb bajnokságba szerződhet a nyári Európa-bajnokság előtt, ha a kluboknak sikerül megegyezniük Lang átigazolásáról, akit jövő nyárig még szerződés köt a szigetországiakhoz. Kedden ciprusi források megerősítették az ajánlat tényét.

A protathlima.cyprustimes.com arról ír, hogy a török élvonalból jött ajánlat a védőért (az ajánlatot tevő klubot nem nevezték meg), melyről hétvégéig, az új edző bevonásával dönthet az Omonia vezetősége. Igaz, az új szakvezetőt még nem nevezte meg Jesper Jansson sportigazgató. Úgy tudjuk, a két klub között már folynak a tárgyalások. Lang 2019 nyarán érkezett a klubhoz, így közel öt év után inthet búcsút az Omoniának, amennyiben megegyeznek a felek az átigazolásáról.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
20 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik