Légiósok: két hétig nem játszhat Gyurcsó Ádám

Vágólapra másolva!
2023.01.31. 14:23
null
Gyurcsó Ádámra kényszerpihenő vár (Fotó: AFP)
Előreláthatólag két hétig nem léphet pályára Gyurcsó Ádám, a ciprusi labdarúgó-bajnokság élén álló AEK Larnaca magyar támadója.

A 20-szoros válogatott futballista az M1 aktuális csatornának kedden elmondta, szombaton a második helyen álló APOEL elleni bajnoki rangadót csak egy kisebb sérüléssel „összedrótozva” tudta vállalni, de végül elővigyázatosságból már a félidő előtt lecserélték. Gyurcsónak egy izomhúzódás miatt most pihennie kell.

„Egyre jobban játékba lendültem, így most a legrosszabbkor jön ez a kényszerpihenő”– nyilatkozta. A 31 éves támadó abban bízik, hogy a Dnyipro-1 elleni mérkőzés előtt – a ciprusi együttes február 16-án a Konferencia-ligában fogadja ukrán ellenfelét párharcuk első felvonásán – vissza tud térni, és a nemzetközi kupameccs előtt „percek” lesznek a lábában.

Gyurcsó szerződését még decemberben 2025-ig meghosszabbította a klub, mint elmondta, ez nem is volt kérdés, hiszen nagyon jól érzi magát a csapatnál, pályafutása során „ez a második legjobb öltöző”, amelyben megfordult.

A magyar légiós kijelentette, az együttes legfőbb célja, hogy a klub történetében első alkalommal bajnoki címet ünnepeljen.

Ebben egy honfitársa is segítségére lehet, a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanja szerződtetését vasárnap jelentette be a klub.

„Régóta ismerjük és jól megértjük egymást a pályán, valamint azon kívül is. Tisztában vagyok vele, mit képvisel és mit tud adni egy csapatnak, hiába harmincöt esztendős már. Az ő kvalitása és rutinja döntő jelentőségű lehet kiélezett helyzetekben, nem véletlenül lesz valaki többszörös gólkirály” – fogalmazott Gyurcsó, aki Székesfehérváron már csapattársa volt a csatárnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik