Légiósok: Az NB I-ben pont annyi időt töltöttem, amennyit kellett – Varga Kevin

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.22. 08:15
null
Varga Kevin óriási gólt szerzett a második törökországi bajnokiján (Fotó: Kasimpasa)
Második törökországi bajnokiján parádés gólt szerzett a Debrecentől távozó balszélső, Varga Kevin, aki a Kasimpasában bizonyítani akarja, a magyarnál erősebb ligában is megállja a helyét.
Messzire vezető út
Karcagon kezdett futballozni Varga Kevin – édesapja, Varga János az NB II-es Szolnok labdarúgója volt –, s bár egy évet az MTK-ban is játszott, tulajdonképpen a Debreceni Futball Akadémián nevelkedett. A Loki második csapatában mutatkozott be az NB III-ban, később kölcsönben futballozott az NB II-es Balmazújvárosban és Cigándban. 2017. augusztus 18-án Herczeg András küldte pályára először az NB I-ben, a Vasas ellen 4–1-re megnyert bajnokin ő szerezte csapata harmadik gólját. Első NB I-es idényének végén az év felfedezettjének választották, s 2018. június 9-én, az Ausztrália elleni, 2–1-re elveszített találkozón a válogatottban is debütált. Nyolcvannyolc élvonalbeli találkozón tíz gólt szerzett, a mostani idényben öt meccset játszott az NB II-es Lokiban, majd a Kasimpasa 850 ezer euróért kivásárolta a szerződéséből.

– Meseszerű gólt szerzett: annál jobban nem is lehetett volna eltalálni a labdát, mint hogy a bal felső sarokban, a pipában kössön ki!
– Ha visszapörgetem magamban a gólom előtti pillanatokat, talán az ugrik be elsőnek, ahogy befelé tolom a labdát, nem igazán tudok gondolkodni, nincs időm felnézni – mondta lapunknak Varga Kevin, aki vasárnap a Rizespor ellen 2–0-ra megnyert bajnokin parádés lövéssel juttatta vezetéshez csapatát, a Kasimpasát, megszerezve ezzel első gólját a török bajnokságban. – Természetesen a szemem sarkából láttam, hol van a kapu, de meg kellett várnom az ütemet, amikor a védők mellől lőhetek. Egyébként éppen akkor néztem fel, amikor láttam, a labda elmegy a kapus keze mellett, és mit ne mondjak, leírhatatlan boldogságot éreztem. Fontos volt, hogy minél előbb megszerezzem első törökországi gólomat, jó érzés, hogy ez már a második bajnokin összejött.

– Nem várt túlzottan sokat sokat az első, idegenlégiósként szerzett góllal? Az NB I-ben már az első meccsén, a Vasas négy egyes legyőzése alkalmával betalált.
– Nagyobb bajom azért ne legyen! Annyi hasonlóság azért van a Vasasnak lőtt és a mostani gólom között, hogy mindkettő hazai pályán született.

– Reális eredményt mutatott a Rizespor elleni találkozó után az eredményjelző?
– Masszív első ligás csapatot fogadtunk, az első bajnoki elvesztése után mindenképpen javítani akartunk. Már a mérkőzés elején is voltak lehetőségeink, aztán viszonylag hamar megszereztük a vezetést, majd kapufát is lőttünk. Az első félidő második fele az ellenfelünké volt, ekkor a Rizespor is eltalálta a kapufát és egy lesgólt is szerzett, s bár a fordulást követően egy kicsit visszaálltunk, a vendégek nem találtak fogást rajtunk. A második gólunk elvette a rivális maradék hitét is, de az is igaz, nyilván más lett volna a helyzet, ha, mondjuk, szögletből vagy szabadrúgásból esetleg talál egy gólt. Nem sokkal a rendes játékidő letelte előtt az egyik csapattársam sárga lapot kapott, miután rátaposott az ellenfele bokájára, majd videózás után kiállították: az emberhátrány ellenére nem lett feszült a mérkőzés vége.

– Győztes meccs után milyen képet mutat egy török csapat öltözője?
– A futballban sok érzelem van, és amit eddig tapasztaltam, a török emberek ezt még inkább kimutatják. Örültünk, hiszen mégiscsak három pontot szereztünk, ugyanakkor, ahogy látom, a győzelmet éppúgy nem lihegik túl, mint a vereséget. Miután az első fordulóban kikaptunk a Kayserisportól, egyáltalán nem volt világvége-hangulat, persze, az edzőnk azért elmondta, mi volt a hiba, ugyanakkor a jóra is felhívta a figyelmet. Ezúttal nem volt szabadnapunk, hétfőn regenerációs edzésen vettünk részt, és mivel a szombati bajnokit a szíriai határhoz közel játsszuk, már pénteken elrepülünk Antakyába, ahol is a Hatayspor ellen lépünk pályára.

(Fotó: Kasimpasa)
(Fotó: Kasimpasa)

– A török élvonalban ebben az idényben huszonegy csapat szerepel: két fordulót követően leszűrhető-e bármi is az erőviszonyokról? A Kasimpasának hol lehet a helye ebben a mezőnyben?
– Nagyon rövid ideje vagyok itt, de annyit azért már megtapasztaltam, hazai környezetben mindenki kettőzött erővel küzd. Képzelem, mi lenne akkor, ha még szurkolók is lehetnének a stadionokban! Idegenben nagyon nem könnyű érvényesülni, és bár a Kayseripor ellen már a második percben demoralizáló gólt kaptunk, az egy pontra annak ellenére rászolgáltunk volna, hogy egyetlen játékosunk sem hozta a valós tudását. Az erőviszonyokról amúgy már csak azért is nehéz véleményt formálni, mert még tart az átigazolási időszak, sok minden változhat. Van öt csapat, amelynek esélye lehet a bajnoki cím megszerzésére, aztán következnek a stabil első ligás együttesek, közöttük mi is, de például a most felkerülő Hatayspor a rajton legyőzte a címvédő Basaksehirt! Nálunk nyilván nem az aranyérem megszerzése a cél, ugyanakkor van jövőkép, többre vágyunk, mint hogy éppen csak elkerüljük a kiesést. Negyven bajnoki vár minden klubra, nem lesz téli szünet, sok múlhat azon, melyik klub kerüli el a súlyosabb sérüléseket.

– Hétfőn volt három hete, hogy megérkezett a Kasimpasához, két nappal később edzett először a csapattal. Azért az jelzésértékű, hogy mindkét bajnokin a kezdő tizenegyben találta magát.
– A Kasimpasának minden posztra legalább két azonos képességű játékosa van, az edzéseken látottakból nem igazán lehet tudni, ki játszik majd, szinte csak közvetlenül a meccs előtt derül ki, miként állunk fel. Érzem, hogy bíznak bennem, sokat várnak tőlem, azon vagyok, hogy sikeres szezont fussak. Úgy érzem, az NB I-ben éppen annyi időt töltöttem el, amennyit kellett, azért akartam kipróbálni magam légiósként, hogy visszajelzést kapjak, vagyok-e ilyen szinten. Kihívásként fogom fel, hogy bizonyítanom kell, erősebb bajnokságban is megállom a helyem.

– A válogatott keretébe aligha egyetlen fantasztikus gól miatt hívnak meg bárkit is, mégis, érdekelne, ez ügyben miként látja a helyzetét?
– Amikor jó formában vagy, és úgy érzed, tudnál segíteni, akkor ott van a fejedben, mekkora öröm, megtiszteltetés, ha számítanak rád. Több mint két éve már annak, hogy Ausztrália ellen bemutatkozhattam a nemzeti együttesben, és az az igazság, a legutóbbi két idényben nem nyújtottam olyan kimagasló teljesítményt, ami elegendő lett volna a válogatottsághoz. Nagyon remélem, a közeljövőben két pótselejtezőt is játszik majd a csapat, próbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy felhívjam magamra a szövetségi kapitány, Marco Rossi figyelmét.

– Többször is elmondta, a távolból is figyelemmel követi a DVSC szereplését, és reméli, a csapat jövőre újra az élvonalban szerepel majd. Mit szól ahhoz, hogy a hírek szerint Dzsudzsák Balázs visszatér a klubhoz?
– Erről már az átigazolásom előtt is szó volt, bennünk, játékosokban ez örömöt hozott, kíváncsiságot keltett. Egyszer már voltam vele együtt a válogatottnál: Balázs olyan karakter, olyan egyéniség, aki már azzal többet hoz ki a kerettagokból, hogy megérkezik. A leigazolása nagy segítséget jelenthet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik