Légiósok: az Austria Wien hosszabbított magyar tehetségével

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.28. 10:46
null
Mester Csaba (Fotó: <a href="https://www.fk-austria.at/de/n/news/2021/06/austria-wien-verlaengert-mit-csaba-mester/">fk-austria.at</a>)
Az Austria Wien a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította lejáró szerződésű magyar játékosa, a 18 éves, U-válogatott Mester Csaba szerződését.

 

Az Austria Wien a hivatalos honlapján felidézi, hogy Mester Csaba 2018-ban került a klubhoz, és abban az évben, 16 évesen a klub másodosztályban szereplő második csapatának történetében a legfiatalabb gólszerző lett. Azóta több sérülés is hátráltatta a támadót, de a bécsi klubnál továbbra is bíznak benne, ezért hosszabbították meg a nyáron lejáró szerződését, ám arról nem számolt be a klub, hogy az új megállapodás mennyi időre szól. Mester a 2020–2021-es idényben az osztrák másodosztályban 21 bajnokin három gólt és két gólpasszt ért el az Austria Wien második csapatában.

„Örülök, hogy Ausztriában folytatódik az utam, és a Young Violetsben (az Austria Wien második csapata – a szerk.) játszva ajánlhatom magamat nagyobb feladatokra is. Nagyon várom az új idényt, az első meccset” – mondta Mester klubja honlapjának, az fk-austria.at-nek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik