SMAHULYA ÁDÁM 2021.07.27 10:50 Frissítve: 2021.07.27 10:57

Légiósok: a remeklő Sallóit Tusup is segítette, célja a válogatott

Az MLS-ben szereplő Sporting Kansas magyar támadója, Sallói Dániel szeretne gólkirály lenni, de most szembesül azzal, hogy ehhez mennyire jól kell teljesíteni.

 

Sallói Dániel szeretne bekerülni a magyar válogatott keretébe (Fotó: Getty Images)

Sallói Dániel, az MLS 2021-es idényének gólkirálya. Hogy hangzik?

– Nem tagadom, megfordult már a fejemben, hogy akár gólkirály is lehetek – mondta a Nemzeti Sportnak Sallói Dániel, a Sporting Kansas City futballistája, aki lapzártánkig tizenöt mérkőzésen kilenc gólt szerzett az észak-amerikai ligában, ezzel a harmadik helyen áll a góllövőlistán. – Közel vagyok a tűzhöz, de azzal is szembesülök, milyen nehéz megszerezni a gólkirályi címet. Jó formában vagyok, sok gólt szerzek, de így sem vezetek. Most jövök rá igazán, mekkora teljesítmény volt Nikolics Nemanjától, amikor gólkirály lett a Chicagóval. Harcolok érte, hogy nekem is sikerüljön, de még jobban örülnék, ha a csapattal bajnoki címet nyernék.

Mennyire erős a Kansas?

– Nyugaton a Seattle és a két Los Angeles-i csapat mellett mi vagyunk a legjobbak, de furcsa az MLS. Nem lehet összehasonlítani az európai bajnokságokkal, mert hiába teljesít egy csapat kiválóan az alapszakaszban, ha a rájátszásban van egy rossz meccse, máris kiesik. Ezért nehéz bármit mondani. Az biztos, hogy erős csapatunk van, megvan az esélyünk arra, hogy a bajnoki címért küzdhessünk majd.

Amiért ön is sokat tehet. Minek köszönhető, hogy ennyire jól teljesít ebben az idényben?

– Nagyon fontos volt, hogy rögtön az első meccsemen gólt szereztem, és utána elkaptam a fonalat. Szerencse is kell hozzá, de ha egy támadó jó formában van, sorra szerzi a gólokat, alig tud leállni. Remélem, minél tovább megmarad a lendület. Karrierem során most játszom a legjobb futballt, de tudom, hogy van még miben fejlődnöm. Az is sokat segített, hogy a szünetben sokat és nagyon tudatosan készültem, amihez Shane Tusup is rengeteget tett hozzá.

Miben tudott segíteni?

– Elsősorban a mentális felkészülésben. Nagyon pozitív személyiség, kiválóan motivál. Ha valaki mélyponton van, gyakran szüksége van valakire, aki hisz benne, aki segít átlendülnie a nehézségeken. Shane Tusuppal például nagyon sok, nehéz súlyokkal végzett erősítést végeztünk, amihez nem voltam hozzászokva. Eleinte furcsa volt, de rájöttem, mennyi haszna van. Ez is segített abban, hogy feszegessem, kitoljam a határaimat. A San Jose elleni mérkőzésen például ez is kellett ahhoz, hogy a kilencvennegyedik percben is sprinteljek a kipattanóra, megszerezzem az egyenlítő gólunkat.

Idény közben is segít?

– Bármikor hívhatom, ha úgy érzem, szükség van rá. Sokat beszélünk, a meccseimet is követi, abszolút képben van.


Az előző idénye nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Ebből a szempontból mennyit számított, hogy most rögtön az elején lendületbe jött?

– Nagyon sokat, mert ha az elején nem megy, egyből jönnek a kritikák, és hiába lennék remek formában az idény második felében, valószínűleg már nem kapnám meg a bizalmat. Ez egy ördögi kör. Ezért nagyon fontos a támadóknál, hogy minél jobban kezdjenek, főleg egy rosszabbul sikerült idény után.

Miután ilyen jó formában van, felvetem: gondolt már rá, hogy meghívót kap a válogatottba?

– Mindig nagy álmom volt, hogy válogatott legyek, és egyvalamit tehetek: keményen dolgozom, rúgom a gólokat, és igyekszem bizonyítani, hogy hasznos tagja lennék a csapatnak. De türelmes vagyok, semmit sem sürgetek. Kerettag voltam már, hatalmas élmény volt, az pedig fantasztikus lenne, ha pályára is léphetnék címeres mezben. Az Európa-bajnokságon is látszott, milyen kiváló közösséget alkot a mostani csapat. Kicsit mindenki félt, miután a németekkel, a portugálokkal és a franciákkal került egy csoportba, ehhez képest nem sok hiányzott a továbbjutáshoz. Hihetetlen az egész.

Elégedett lenne, ha bajnokként és gólkirályként zárná az idényt, úgy, hogy a válogatottban is bemutatkozott?

Maradéktalanul! Na jó, még van egy kis apróság. Hamarosan All Star-keretet hirdetnek, hatalmas megtiszteltetés lenne, ha abba is sikerül bekerülnöm.

2021.08.20 22:13:50

Légiósok MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Az ok egyszerű: pedagógia.

2021.07.27 04:15:25

Légiósok BODNÁR ZALÁN (Split)

Helyszíni riport a horvát bajnokság fergeteges hangulatú Hajduk Split–NK Osijek rangadójáról.

2021.05.19 08:35:18

Légiósok BABJÁK BENCE

Jesse Marsch megmondta: a magyar kapus nem mehet sehova – a Leipzig minden ajánlatra ráígért.