Anglia után szabadon: a magyar védő akár kontinenst is váltana

ILKU MIKLÓSILKU MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 19:08
null
Kovács János (narancssárgában) több gólt is fejelt a Lutonban, igazi közönségkedvenc volt (Fotó: Reuters)
Nyolc év légióskodás után hazatért Kovács János. A 27 esztendős védő legutóbb az angol ötödosztályú Luton Townt erősítette, amellyel nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését. A hórihorgas futballista a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban elmondta: szeretne visszatérni a szigetországba, de nyitott más ajánlatokra is, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az NB I-ben folytatja pályafutását.

 

 

Kovács János nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését a Lutonnal, amely a következő idényben is az ötödik ligában fog szerepelni, mivel lemaradt az osztályozós helyezésekről. Amint azt a védő elárulta, távozásáról közös megegyezéssel döntött a klubvezetőkkel.

TÖBBEN IS TÁVOZTAK A LUTONTÓL

A Lutonnál elköszöntek több játékostól is, Kovács mellett Stuart Fleetwood, Scott Neilson, James Dance és Alasan Ann sem kapott új szerződést a klubtól, így mindannyian távoznak.

„Miután biztossá vált, hogy nem harcolhatjuk ki az osztályozós helyet a bajnokságban, és az edzőváltás is megtörtént, leültünk tárgyalni a vezetőkkel a folytatásról – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Kovács János. – Jeleztem, hogy nem szeretnék az ötödik ligában maradni, ők pedig elfogadták ezt, és közös megegyezéssel döntöttünk a távozás mellett. Sokat köszönhetek a klubnak és a szurkolóknak is, nagyon élveztem az itt töltött időt, nagyon közel került a szívemhez a Luton, amelyért mindent megtettem.”

Természetesen jövőjével kapcsolatban is faggattuk a jelenleg klub nélküli védőt. Ha akarná, már lehetne új csapata, ám ő kivár, szeretné a legjobb megoldást megtalálni.

„Ahogy eljöttem a Lutontól, két angol klub rögtön jelezte, hogy szívesen leigazolna. Egyelőre azonban kivárok, szeretném megtalálni a legjobb megoldást – tekintett előre a 193 centiméter magas hátvéd, aki az elkövetkezendő két hetet a pihenésnek és a regenerálódásnak szenteli. – Az angliai képviselőmnek több kontinensen vannak kapcsolatai, én pedig nyitott vagyok az ajánlatokra. Elsősorban Angliában képzelem el a jövőmet, de az is lehet, hogy más országban, földrészen fogok játszani.”

Kovács nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy végleg hazatér, és valamelyik magyar klubban folytatja pályafutását. Az MTK-ban megfordult rutinos védőt korábban tesztelte a Ferencváros, ám akkor Angliát választotta.

Kovács látványos megoldásokkal is színezte játékát (Fotó: Reuters)
Kovács látványos megoldásokkal is színezte játékát (Fotó: Reuters)

„Minden évben megkeresnek magyar csapatok, az idén még eggyel sem beszéltem – folytatta Kovács. – Április végén kezdem az alapozást, elképzelhető, hogy valamelyik magyar együttes edzéseit fogom látogatni, de ez még a jövő zenéje.”

A 27 éves labdarúgó az MTK-ból igazolt Angliába, 2005-ben a Chesterfield játékosa lett. Később megfordult a York Cityben, a Lincoln Cityben és a Hereford Unitedben is, mielőtt végleg a Luton játékosa lett 2011-ben. Kovács – aki ebben az idényben 20 bajnokin három gólt szerzett a Luton színeiben – mentalitása sokat fejlődött a szigetországban töltött időszak alatt.

„Angliában kiélezettebb a harc a csapatba kerülésért, illetve a pályán is nagyobb a küzdelem. A futballistáknak nagyobb mentális erőre van szükségük, a játék eme aspektusában sokat fejlődtem. Az ott tapasztalható profizmus is sokat segített” – tekintett vissza az elmúlt évekre Kovács János

„A világ minden pontján nehéz érvényesülni, mindig van negatív vélemény. Mindig
optimistának kell maradni, ha valaki a szívét-lelkét kiteszi a pályán a klubért, az sikereket érhet el. Úgy érzem, ez a mentalitás segített nekem érvényesülni Angliában” – zárta mondandóját Kovács János.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik