Dél-Afrika: úgy tűnik, Bajner Bálint nem kell a „zulu fejedelemnek”

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 16:02
November közepén számoltunk be arról, hogy a legutóbb a PMFC-ben futballozó Bajner Bálint a dél-afrikai Kaizer Chiefsnél szerepel próbajátékon. A Magyar Nemzet úgy tudja, a csatár hazatért Magyarországra és várhatóan nem kap szerződést a johannesburgi klubtól.

Bajner Bálint, még második dortmundi időszaka idején (Fotó: Getty Images, archív)
Bajner Bálint, még második dortmundi időszaka idején (Fotó: Getty Images, archív)
Bajner Bálint, még második dortmundi időszaka idején (Fotó: Getty Images, archív)
Bajner Bálint, még második dortmundi időszaka idején (Fotó: Getty Images, archív)
Bajner Bálint, még második dortmundi időszaka idején (Fotó: Getty Images, archív)


A lap összeállítása kiemeli a helyi hírportál, a kasisports.com előző heti értesülését, amely szerint a Kaizer Chiefs december közepén tíz próbázótól, köztük Bajner Bálinttól is elköszönt. Bár a goal.com helyi kiadása továbbra is a johannesburgiak kiszemeltjei között tartja számon, a közösségi médiában egyre több forrás támasztja alá, hogy a magyar csatár próbajátéka 2019 után ezúttal sem ért szerződést a zulu nyelven „fejedelemnek” („amakhosi”-nak) becézett klubnál.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Bajner – akinek édesapja 40 éven át élt Afrikában és családi vállalkozást hozott létre Pretoriában – még decemberben hazatért Magyarországra. A 32 esztendős labdarúgó 2021 nyara óta szabadon igazolható.

EB-BRONZÉREMMEL, NETES TROLLOKKAL ÉS SOK KIHAGYÁSSAL KÍSÉRT PÁLYAFUTÁS

Bajner Bálint 2009-ben tagja volt a csehországi U19-es Európa-bajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak. 2013-ban Jürgen Klopp pályára küldte a Borussia Dortmund Mönchengladbachban elért 1–1-es döntetlenje során, országos ismertséget viszont egy félresikerült nyilatkozattal szerzett magának: a Nemzeti Sportnak adott videointerjújában kijelentette, nem érdekli a magyar válogatott.

Bajner Bálint 19 percet szerepelt a Bundesligában – nem meglepő, hogy a dél-afrikai lapok zömmel korábbi BVB-játékosként hivatkoztak rá (Fotó: AFP)
Bajner Bálint 19 percet szerepelt a Bundesligában – nem meglepő, hogy a dél-afrikai lapok zömmel korábbi BVB-játékosként hivatkoztak rá (Fotó: AFP)

Az NB I-ben 2007-ben, a Sopron színeiben debütáló Bajner fiatalon megfordult a román Liberty Salontánál és kölcsönben a West Ham utánpótlásában, ezután a Budapest Honvédban, majd az olasz hatodosztályú Sulmonában szerepelt. 2012 és 2014 között a Borussia Dortmund II kötelékébe tartozott, majd a 2014–2015-ös évadban először az angol másodosztályú Ipswichhez került.

Itt az első, Fulham ellen játszott bajnokiján a szakvezető, Mick McCarthy 44 perc után lekapta a pályáról. A játékos később úgy nyilatkozott, azért cserélték le olyan hamar, hogymegtapsolhassák a szurkolók – ez a kijelentés szintén nagyot ment a neten, nemsokára pedig megtörtént a magyar nyelvű közösségi média történelmének első jelentős, sport vonatkozású raidje, azaz csoportos felhasználói támadása.

Bajnert további két bajnoki után mellőzni kezdte a menedzser, azonban a csapatnak sem jöttek össze a jó eredmények – a lelkes magyar szurkolók pedig megszállták az Ipswich Town Facebook-oldalát: „no Bajner, no party”kommentek ezreivel érzékeltették, hogy a remélt sikerekhez a magyar légiósnak „vissza kellene kerülnie” a csapatba.

Ez azonban már csak két alkalommal történt meg, a csatár fél év után, gól nélkül hagyta el Ipswichet és költözött a harmadosztályú Notts Countyhoz. Itt 19 bajnokin már összejött három találat – ráadásul olyan is megtörtént, hogy több száz, Angliában élő magyar szurkoló kifejezetten az ő kedvéért utazott el egy Leyton Orient elleni mérkőzésre, ahol aztán megszerezte első gólját, amellyel nyert is 1–0-ra a csapata.

A Notts Countyban három gólig jutott (Fotó: Notts County Football Club/FB)
A Notts Countyban három gólig jutott (Fotó: Notts County Football Club/FB)

A kiírás végén azonban a Notts County kiesett a League One-ból, Bajner pedig hazajött Paksra. Az Atomvárosban 14 meccsen egy gólig és egy gólpasszig jutott, aztán az olasz harmadosztályú Modenába távozott, ahol fél év elteltével szerződést bontott.

2017-ben fél évig nem volt csapata, majd egy idényre visszatért a dortmundi tartalékcsapatba. 2018 nyarától 2020 szeptemberéig ismét klub nélküli volt, utána Pécsre szerződött, ahol a következő nyárig kilenc meccsen küldték pályára és egyszer sem talált a kapuba.

Az elmúlt másfél évet megint szabadon igazolhatóként töltötte, a hírekbe is csak labdarúgáson kívüli történetekkel és dél-afrikai próbajátékával került be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik