Átigazolás: Hahn Jánost szerződtetését még pénteken bejelenti a DAC – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 12:41
null
Hahn János (elöl, pirosban) a válogatott után a DAC-ban is együtt játszhat Schäfer Andrással (mögötte, pirosban) (Fotó: Mirkó István, archív)
A Nemzeti Sport Online korábban jelezte, hogy az NB I előző idényének gólkirálya, Hahn János Paksról Dunaszerdahelyre igazolhat át, majd Dudás Hunor, a válogatott játékos menedzsere is megszólalt az ügyben. Lapunk legfrissebb értesülése szerint a megállapodás már meg is született és pénteken hivatalosan is bejelentik a szerződéskötést. 

 

A Nemzeti Sport Online már a múlt héten jelezte, hogy az előző idény NB I-es gólkirálya, Hahn János Paksról a szlovák élvonalban szereplő DAC-hoz igazolhat át, a felek előrehaladott egyeztetéseket folytatnak. A legfrissebb értesüléseink szerint a csatár a héten alá is írhat a dunaszerdahelyiekhez.

„Meg tudom erősíteni, hogy célegyenesbe ért Hahn János átigazolása, a lényegi pontokban az elvi megállapodás már megszületett – nyilatkozta Dudás Hunor, a The Path Sportmanagement ügynökség ügyvezetője a Nemzeti Sport Online megkeresésére. – Június óta tartó folyamat végére kerülhet most pont, persze az átigazolást csak akkor tekinthetjük majd hivatalosnak, ha a klubok bejelentették. Köszönöm az átigazolásban részt vevő mindegyik fél hozzáállását, ami lehetővé tehette, hogy az NB I-es gólkirály, a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz piaci helyzetben is klubot tud váltani, átigazolási díj ellenében. Úgy vélem, a csatár ezzel új szintre léphet pályafutásában, és minden adva van a további fejlődéséhez.”

Hahn János képviselője hozzátette, miután a játékos a napokban a válogatott keret tagjaként készült az angolok elleni vb-selejtezőre (melyen a kispadon ült, nem cserélte be őt Marco Rossi szövetségi kapitány), a kötelező orvosi vizsgálatra ezután kerülhet sor, pénteken vagy szombaton, és a csatár egy-két napon belül alá is írhatja szerződését a DAC-hoz – még az albánok elleni vasárnapi vb-selejtező előtt, ha addig írásban is véglegesítik a klubok a megegyezést.

Szlovákiában szeptember 6-ig tart az átigazolási időszak. Hahn érkezésével a DAC-nak újra három magyar válogatott játékosa lesz, mert – bár Vida Máté a nyáron távozott – Schäfer András és Kalmár Zsolt továbbra is a keret tagja.

Lapunk azóta úgy értesült, Hahn János már a DAC játékosa, a hivatalos bejelentés péntek délután várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik