A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

–  Térdműtéte után két hónap elteltével lépett ismét pályára a hétvégi Hull City elleni FA-kupa-mérkőzésen. Kezdjük a legfontosabbal: minden rendben?     
– Semmiféle fájdalmam sincs már, de nem elég rugalmas a bal lábam, ezen kell még egy kicsit dolgozni – mondta lapunknak a négyszeres magyar válogatott Tóth Balázs, a Blackburn Rovers kapusa, akinek csapata a Hull City ellenében tizenegyespárbaj után esett ki az FA-kupából. – A hétvégi kupameccs segített abban, hogy mihamarabb ismét százszázalékos állapotba kerüljek minden téren. Jónak érzem a visszatérésemet, örülök, hogy van már egy meccs a lábamban.

– Gyanítom, azért szomorú a kiesés miatt.     
– Nagyon csalódott vagyok, főleg azért, mert továbbjutás esetén jó esélyünk lett volna Premier League-csapattal találkozni a következő fordulóban, így magasan jegyzett ellenféllel szemben bizonyíthattam volna. De az igazat megvallva, olyan szempontból talán jól jött a kiesés, hogy innentől kezdve csak a bajnokságra kell koncentrálnunk. Ugyanis elég nagy problémáink vannak…

– A Hull City elleni FA-kupa-mérkőzésnél maradva: mikor tudta meg, hogy ön védi a Blackburn kapuját?     
– Még karácsony előtt beszélgettem Valérien Ismaël vezetőedzővel, aki azt mondta, fontos lenne, ha a januári Hull City elleni FA-kupa-mérkőzésen visszatérnék. Szóval, ez volt a terv, mindenképpen úgy készültem, hogy játszom.

– Százhúsz perc alatt nem született gól, tizenegyespárbajban estek ki: hogyan élte meg a történteket?     
– Jól ment a védés, voltak fontos közbeavatkozásaim. Nagyrészt a mezőnyben zajlott a játék, de az ellenfelünk veszélyesebben játszott, igaz, nálunk sok fiatal kapott lehetőséget. Sok a sérültünk, ráadásul a vezetőedzőnk kulcsjátékosokat pihentetett, mondhatni B-csapattal álltunk ki. Szóval nem úgy léptünk pályára, hogy mindenáron tovább kell jutnunk, persze nyilván győzni akartunk. A csapat-összeállítás is ezt sugallta. A fiatalok jó teljesítményt nyújtottak, a százhúsz perc során nem született gól, jöhettek a tizenegyesek, habár egyet sikerült hárítanom, kikaptunk. Összességében pozitív, hogy egy csaknem az alapcsapatával felálló Championship-élgárda otthonában játszottunk szoros meccset abszolút tartalékosan felállva.

– November elején sérült meg a térde, meg is kellett műteni, több mint két hónap után játszott ismét. Nagyon megviselte az elmúlt időszak?     
– Lelkileg igen, de sajnos a sérülés a futball része. Sosem jön jókor, igaz, most tényleg a legrosszabbkor történt… Azt éreztem, minden klappol, jó teljesítményt nyújtottam a válogatottban és a Blackburnben is, fontos pontokat tudtam hozni, nagy védéseket mutattam be, már-már azt éreztem, enyém a világ. Aztán jött a baj… De bizakodva tekintettem előre, tettem a dolgom becsülettel, s azon voltam, hogy teljesen felépüljek. Egyébként ez a térdem korábban sem volt százszázalékos, az előző idény végén összecsúsztam az egyik ellenfelemmel, azóta éreztem, hogy valami nem stimmel. A műtéttel minden megoldódott. Az a célom, hogy legközelebb ne történjen meg, s minden tőlem telhetőt megtegyek a sérülések elkerülése érdekében. Mindenre maximálisan odafigyelek.

– Mit ért ezen, változott valami a mindennapjaiban?     
– Gyakorlatilag reggeltől estig bent vagyok az edzőközpontban, rengeteget mobilizálom a testem, minden ízületemre odafigyelek. Pluszmunkát végzek, minél fittebb akarok lenni, minél jobban szeretném érezni magam. Természetesen ehhez hozzájárul a megfelelő táplálkozás és pihenés is.

– A sérülése miatt ki kellett hagynia az Írország elleni vb-selejtezőt is. Hogyan élte meg a drámai mérkőzést?     
– Kint voltam a Puskás Arénában, s úgy láttam, hogy az elmúlt öt esztendő legjobb teljesítményét nyújtja a válogatott. Egészen a hajráig jó érzések voltak bennem, aztán szertefoszlott az álmunk… Elképesztően csalódott voltam, hatalmas szomorúságot éreztem, nem bírtam ki, a könnyem is kicsordult. Tizenötmillió magyar szurkolt és imádkozott azért, hogy sok-sok év után legyen ismét esélyünk kijutni a világbajnokságra, ennek súlyát mi, játékosok is teljes mértékben átéreztük. Azt éreztük, hogy ezúttal valami nagy tettre lehetünk képesek. Sajnos már nem lehet mit tenni, a mai napig fáj.

– Visszatérve a Blackburnre, abban a két hónapban, amíg sérült volt, a csapat csak két mérkőzést nyert meg és a kiesőzóna közelébe zuhant. Úgy látszik, igencsak hiányzott…
– Kapuskollégám, Aynsley Pears teljesítményére nem lehetett panasz, jól védett, a bökkenő az, hogy túl sok döntetlent játszottunk. Rengeteg mérkőzésen a hajrában kaptunk gólt, amivel elúszott a győzelem vagy a döntetlen. Továbbá sok a sérültünk, ami nem könnyíti meg a csapat dolgát. Szerencsétlen időszakot élünk át, de szép lassan visszajönnek a sérültek, és remélem, kilábalunk belőle. A hétvégén itt az újabb esély, a feljutásért harcoló Ipswichhez megyünk.

– Hogyan készül, ismét a kapuba állhat?     
– A vezetőedzővel arról beszélgettünk, ha a kupameccsen nem lesz semmi probléma a lábammal, az jó jel a folytatásra és a bajnokságra nézve. Egyelőre nem tudom, ki véd a hétvégén, mindenesetre úgy készülök, hogy én. Nagyon szeretnék játszani, minden edzés, minden mérkőzés segít abban, hogy egyre jobb állapotba kerüljek. Fontos, hogy visszaszerezzem a meccsrutint, remélem, az Ipswich ellen megkapom a lehetőséget, és begyűjtjük a három pontot.