32-szeres bajnokcsapat is szerződtetné Bolla Bendegúzt – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 11:34
Bolla Bendegúz iránt Ausztriából is érdeklődnek (Fotó: Imago, archív)
A Nemzeti Sport Ausztriából származó értesülései szerint a 32-szeres osztrák bajnok Rapid Wien is érdeklődik a magyar válogatott védő, Bolla Bendegúz iránt.

 

Szerdán az angol Wolverhampton Wanderers a hivatalos csatornáin elköszönt két játékostól, köztük a 24 éves, 16-szoros magyar válogatott Bolla Bendegúztól. Mivel az Eb-re készülő, legutóbb kölcsönben a svájci Servette-ben szereplő védőt 2026-ig szerződés kötötte az angol klubhoz, feltételezhető, hogy már megállapodás született egy másik csapattal, amely kivásárolja Bollát az angliai szerződéséből.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Bolla Bendegúz a napokban kimenőt kapott a válogatottnál (egyébként a többi kerettagnak is van „szabadnapja”) és orvosi vizsgálatra utazhat leendő klubjához, amelynél a tervek szerint legkésőbb vasárnapig be is jelenthetik a szerződtetését.

Azt egyelőre nem tudni, hova szerződhet. Ausztriai forrásaink szerint az egyik érdeklődő a 32-szeres osztrák bajnok (legutóbb 2008-ban aranyérmes) Rapid Wien, amely már két évvel ezelőtt is próbálkozott Bolla megszerzésével, de akkor még nem járt sikerrel.

Úgy tudjuk, a Rapid csak az egyik szóba jöhető kérő, mert például a svájci Servette-nek is van lehetősége kivásárolnia Bollát az angliai szerződéséből, és más országból is érdeklődtek iránta, ám forrásaink szerint nem lenne meglepetés, ha a héten a bécsi klubnál jelentenék be az Eb-re készülő játékos szerződtetését.

Bolla 2021-ben Fehérvárról szerződött a Wolverhamptonhoz, de a Premier League-ben szereplő klub rögtön kölcsönadta a Grasshoppersnek, majd a Servette-nek. A svájci élvonalban az elmúlt három évben 93 meccsen 11-11 gólt és gólpasszt ért el, a Servette-tel múlt héten Svájci Kupát nyert, a Transfermarkt kétmillió euróra becsüli a piaci értékét.

 

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

NS-infó: argentin középpályás is csatlakozott a ZTE keretéhez

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:51
Ezek is érdekelhetik