Légiósok: „Nevetséges ajánlatot kaptunk a magyar válogatott védőért”

Vágólapra másolva!
2023.07.19. 09:21
null
Tamás Márk távozna a Sepsitől, de még egy évig szerződés köti a szentgyörgyiekhez (Fotó: Sepsi OSK)<br />
Kedden beszámoltunk róla, hogy a Neftci szerződtetné a 29 éves Tamás Márkot a román élvonalban szereplő Sepsi OSK-tól, ám a szentgyörgyiek elutasították az első azeri ajánlatot, sőt a klub tulajdonosa, Diószegi László nevetségesnek nevezte azt.

 

„Tamás külföldre akar menni. Adrian Mutu csapatától is kaptunk ajánlatot – nyilatkozta a Neftci érdeklődése kapcsán az iAM Sportnak az egyszeres magyar válogatott védőről Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa. – Százezer eurót ajánlottak, nevetséges összeg. Tamás nem akar maradni. Átgondoljuk a továbbiakat, de minden játékosnak a szerződésében szerepel egy záradék az áráról. Ha valaki ezt megadja, akkor bárki távozhat. Egy lengyel csapattól például tízezer eurós ajánlatot kaptunk, amin nagyon nevettünk.”

Mint ismeretes, Tamásért korábbi klubja, a Slask Wroclaw is bejelentkezett, kölcsönbe vitték volna, de múlt héten már jeleztük, hogy a Sepsi visszautasította az ajánlatot.

Diószegi a nyilatkozatában Tamás Márk edzésmunkáját, koncentrációját is kifogásolta, aminek azért némileg ellentmond, hogy a Rapid elleni idénynyitó bajnokin (0–0) a mezőny legjobbjai közé tartozott a román liga hivatalos honlapjának értékelése szerint, és az 1. forduló válogatottjába is bekerült.

A Neftcivel kapcsolatos hír, hogy mióta a román Adrian Mutu lett a gárda vezetőedzője, a klub élénk érdeklődést mutat a román élvonalban szereplő játékosok iránt, és kedden szerződtették is 400 ezer euróért a kolozsvári CFR brazil belső védőjét, a 28 éves Yuri Matiast. Kérdéses, hogy ezek után Tamás szerződtetése aktuális lehet-e még egyáltalán az azeriek számára.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

A magyar válogatott játékos szerződést bontott a Sepsivel

Légiósok
2025.07.30. 15:47

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik