Anglia: hamis második számú kapusok? Az angol lap Gyollai Dániel példájával szemléltet

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 13:25
null
Gyollai Dániel a Wigan mezében 2020-ban (Fotó: Getty Images)
A tíz éve a szigetországban élő Gyollai Dániel karrierjének számain keresztül szemlélteti a FourFourTwo futballmagazin minapi elemzése, hogy az angol profi klubok miként használják a „vészhelyzeti kölcsönzés” intézményét, és hogy milyen csapdába kerülhet az, akire rákerül „a hamis második számú kapus” címke. Gyollai helyzetét nehezíti, hogy a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett, ráadásul megvált tőle jelenlegi klubja, az ötödik ligás Maidenhead United.

 

„Gyollai Dániel az U21-es magyar válogatott kapusa volt. Mostanra betöltötte a huszonhatot, és nemrégiben megvált tőle a Maidenhead United. Tíz évvel ezelőtt ígéretes karrier reményében érkezett Angliába, egy Premier League-klub, a Stoke City szerződtette, az U18-as és az U21-es csapatban védett, közben rendszeresen meghívót kapott a magyar utánpótlás-válogatottakba” – kezdődik a FourFourTwo cikke, amely a folytatásban sorra veszi, milyen utat járt be a 2013-ban a Honvédból a szigetországba kerülő magyar kapus.

A Stoke Citynél töltött időszakban (2013–2019) kétszer a profi ligákon kívül játszó Nantwich Townhoz került kölcsönbe (2016, 2017), majd megvette őt a Wigan Athletic, amelyben végigkispadozott egy Championship-idényt (2019–2020). Következett a harmadik ligás Peterborough United, amely második számú kapusaként nevezte a 2020–2021-es idényre, 39 bajnokin ült a kispadon, és amikor megsérült a rangsorban előtte álló Christy Pym…

„Végül csak-csak elérkezett Dániel pillanata? Nem. Miért? Mert ő hamis második számú kapus” – írja a FFT, emlékeztetve, hogy a Peterborough vezetősége úgy döntött: nem dobja mély vízbe a rutintalan magyar kapust, inkább él a „vészhelyzeti kölcsönvétel” lehetőségével, és átmenetileg megszerzi Joe Bursikot – nem máshonnan, éppen a Stoke Citytől…

Vannak kapusok, akik képesek kitörni „a hamis második” hálátlan szerepéből (például a Luton által a Barnsleynak kölcsönadott, szintén 26 éves Harry Isted remek tavaszt futott), de Gyollai sztorija nem egyedi, a cikk a 22 éves Zack Jeacockot (Birmingham City) említi még. A hátteret a kapusokra specializálódott futballszakíró, Matt Beadle világította meg.

„A Premier League-csapatoknak kiváló első és második számú kapusaik vannak, sőt mostanában a rangsorban harmadik is olyan, akire bármikor lehet számítani. Utóbbira látványos példa Scott Carson a Manchester Citynél és Marcus Bettinelli a Chelsea-nél – idézi a FFT Matt Beadle-t. – A harmadik-negyedik osztályban nyilvánvalóan kisebb a költségvetés, és a klubok rendszerint a kapusposzton kötnek kompromisszumot. Vegyünk egy képzeletbeli negyedik ligás klubot, amelynek heti kétezer-ötszáz fontja van a kapusaira! Alkalmazhatnak két, nagyjából egyenrangú kapust, az egyiküknek ezerötszázat, a másikuknak ezret fizetve, nagyjából bebiztosítva az idényüket. De követhetik a másik stratégiát is, kihasználva a »vészhelyzeti kölcsönvétel« lehetőségét, vagyis a kapusbüdzsét szinte teljes egészében elköltik egy nagyon jó kapusra, a maradékból pedig odaszögeznek valakit a kispadra. Az alacsony költségvetés és az eredménykényszer következtében egyre gyakoribb az utóbbi választás.”

Ami a vészhelyzeti kölcsönzést illeti: azok a klubok vehetik igénybe az egy hétre szóló, de többször meghosszabbítható lehetőséget – emlékeztet a FFT –, amelyeknek nem maradt bevethető profi kapusuk. Márpedig az angol profiliga (EFL) szabályzata szerint az minősül profi kapusnak, akit legalább öt bajnoki vagy kupameccsen a kezdő tizenegybe jelöltek az angol profifutball rendszerében – sok „kettes kapushoz” hasonlóan Gyollainak még nincs ennyi meccse.

A szabályozás megalkotásakor a döntéshozók célja az volt, hogy a valóban tapasztalatlan fiatalokat megóvják a hirtelen extra igénybevételtől, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a csapatok nem csak ilyen okból kölcsönöznek, és ezzel nehéz helyzetbe sodorják az idősebb tartalékokat.

S mivel a harmadik-negyedik ligás klubok pénzügyi érdeke a fent vázolt okból az, hogy legyen „hamis második” kapusuk, az első számú státuszt kivívni nem tudók ördögi körbe kerülnek: gyakorlatilag abban rejlik az értékük, hogy nincs elég mérkőzésük. Ha meccs közben sérül meg az első számú kapus, lehetőséghez juthatnak, de fogadhatunk arra, hogy az érintett klub már másnap kéri a „vészhelyzeti kölcsönvétel” alkalmazásának lehetőségét, hogy „megvédje” rutintalan kapusát – vonja le a következtetést a FFT.

Beadle jóslata egyébként az, hogy az angol harmad- és negyedosztály csapatainak kapuját egyre többször védik majd a Premier League-ből és a Championshipből kölcsönvett kapusok.

Gyollai számára különösen nehéznek ígérkezik a közeljövő. Ha a profiligán kívül is, de végre stabil játéklehetőséghez jutott a Maidenhead Unitedben, amely rövid kölcsönidőszak után 2021-ben szerződtette. Idén áprilisban azonban a magyar kapus súlyos térdsérülést szenvedett, az ötödik vonalban éppen csak bennmaradó klubja nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését – azaz jelen állás szerint Gyollainak csapat nélkül kell végigcsinálnia a várhatóan hosszadalmas rehabilitációt, majd újra felépíteni magát…


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik