Légiósok: Gazdag Dániel halálos fenyegetéseket kap Mexikóból

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 12:24
null
Gazdag Dánielt fenyegetik a mexikóiak (Fotó: Getty Images)
Miután a Philadelphia Union Gazdag Dániel góljával 1–0-s előnyt szerzett a mexikói Atlas ellen a CONCACAF Bajnokok Ligájában, a magyar játékos halálos fenyegetéseket kezdett el kapni a közösségi médiában.

 

A Philadelphiában játszott első mérkőzésen Gazdag Dániel a 89. percben tizenegyesből juttatta előnyhöz csapatát. Videó itt! A Twitteren azóta több fenyegető üzenet is megjelent a magyar játékosnak és venezuelai csapattársának, José Martíneznek címezve. A bejegyzések nagy részét törlik a közösségi média adminisztrátorai, illetve a gyűlöletbeszédet szűrő algoritmusai, ám jó néhány még elérhető közülük.

„Az embereink már figyelik, hol fog megszállni a csapatotok. Amint kiszálltok a buszból, két 22-es kaliberű golyó megy át a testeteken. Ha nem akartok meghalni, ne gyertek. NEM LESZTEK ÜDVÖZÖLVE!” – írta egy felhasználó, a bejegyzéséhez egy pisztolyról készült képet csatolva.

„Ez egy fenyegetés Gazdag Dánielnek és José Martíneznek címezve”
„Ez egy fenyegetés Gazdag Dánielnek és José Martíneznek címezve”

„Töröljétek le ezt a bejegyzést is, ha azt akarjátok, hogy Gazdag így végezze” – jelent meg egy tweet egy férfi levágott, jégkockák és üdítőitalok között hűtött fejét ábrázoló kép mellett.

„A napjaitok megvannak számlálva” – írta egy másik felhasználó egy cetlire, amely elé 6 pisztolytöltényt helyezett, az erről készített fotó pedig szintén elérhető volt egy ideig a Twitteren.

„Gondold át, mielőtt Guadalajarába jössz, Gazdag.” (Kép: Twitter)
„Gondold át, mielőtt Guadalajarába jössz, Gazdag.” (Kép: Twitter)

Gazdag Instagram-fiókja is hemzseg a fenyegetőző üzenetektől. A légiós bejegyzései alatt kommentek százait írták guadalajarai szurkolók, akik már „várják” mexikói érkezését.

Az, hogy mi váltotta ki az indulatot, nem egyértelmű. Gazdag kulcsfontosságú mérkőzésen szerzett gólt, ezen kívül a mérkőzés közvetítése során annyi látszott, hogy a gólöröm során rövid ideig ellenfele, Diego Barbosa arcába nevetett – persze ezeknek sem kellene fenyegető üzenetekhez vezetniük.

A párharc visszavágóját jövő szerdán játsszák Guadalajarában.

CONCACAF BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Philadelphia Union (egyesült államokbeli)–Atlas (mexikói) 1–0
(Gazdag 89. – 11-esből)
Kiállítva:
Santamaría (Atlas, 45+4.)

Legfrissebb hírek

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
2025.07.07. 09:18

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2025.07.07. 07:07

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

MLS: Gazdag Dániel új csapata legyőzte a régit

Légiósok
2025.06.30. 07:10
Ezek is érdekelhetik