Eszék: három héttel a bajnoki kudarc után bajnoki rajt

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 07:33
null
Kleinheisler László is rajtra kész (Fotó: Tumbász Hédi)
Szombaton hazai pályán kezdi az új bajnoki idényt az NK Osijek, amely a Slaven Belupo csapatát fogadja a horvát élvonal első fordulójában.     


Huszonegy nappal az előző bajnoki idény utolsó fellépését követően szombaton máris az új évad első meccsét játssza a horvát élvonalban az NK Osijek. A legutóbb a negyedik helyen záró eszéki gárda a hetedik helyezett Slaven Belupót fogadja.

„Először is hitet kellett csepegtetnem játékosaimba, mert nekik is rendkívül fájdalmas volt lecsúszni a második helyről az utolsó játéknapon  – mondta a klubhonlapnak nyilatkozva Ivica Kulesevic, az eszékiek vezetőedzője.  – Sajnos még mindig vannak sérültjeink, de természetesen győzni akarunk a nyitányon.”

Hogy a sokáig bokasérüléssel bajlódó Kleinheisler László pályára lép-e az NK Osijekben, nem tudni, lapunknak adott interjújában kedden elmondta: a szakmai stáb döntésén múlik a bevetése, ő legszívesebben már futballozna.

HORVÁT 1. HNL
1. FORDULÓ
20.05:
NK Osijek (Eszék)–Slaven Belupo (Kapronca) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Csoboth ügyében reagált a FIFA, Kleinheisler kivár

Légiósok
2026.01.26. 10:33

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Kleinheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.16. 15:57

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Nyolcadik döntetlenjét játszotta az Eszék a bajnokságban

Minden más foci
2025.12.20. 17:10

Egy ötöst kapott otthon az NK Osijek

Minden más foci
2025.12.07. 20:23
Ezek is érdekelhetik