Palermo: „Ha Balogh nem erősödik, semmire sem viszi”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 10:18
null
Balogh Norbertnek nem ártana erősödnie Beppe Accardi szerint (Fotó: AFP)
Beppe Accardi palermói játékosügynök szerint a szicíliai klub magyar támadója, Balogh Norbert nem tudja befutni azt a karriert, amit jósoltak neki, ha a technikai képzettségét nem párosítja megfelelő fizikai tulajdonságokkal.

 

A játékosmenedzser a mediagol.it-nek mondta el a véleményét a kétszeres magyar válogatott labdarúgóról.

„Két éve figyelem már Balogh játékát, nagyon értékes tulajdonságai vannak, de ha nem szed fel néhány kiló izmot, semmire sem fogja vinni” – vélekedett Accardi.

„Nincs meg benne az az erő, ami meghatározó a mai labdarúgásban. A futball napjainkban már főképp a fizikai küzdelemről szól, a csapatok inkább erős, mint technikás játékosokat keresnek. Ha Balogh a képességeit nem tudja párosítani megfelelő fizikai tulajdonságokkal, akkor nem érheti el a céljait” – tette hozzá a játékosügynök.

A 21 esztendős magyar csatár 2016 januárja óta 22 tétmérkőzésen lépett pályára a Palermóban, de egyetlen gólt sem szerzett. A szicíliai együttes az előző szezon végén kiesett a Serie A-ból, így az új idényben csak a másodosztályban szerepelhet.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Serie B: Szicíliában kapott kispadot a feljutó Pisától távozó Inzaghi – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.17. 12:46

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik