Légiósok: Brémában döntöttek Kleinheisler Lászlóról

SCHLEINIG ÁDÁMSCHLEINIG ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 07:54
null
Brémában döntöttek Kleinheisler Lászlóról (Fotó: AFP)
Válogatott labdarúgónk, Kleinheisler László brémai helyzete továbbra sem tűnik rózsásnak. Korábban már edzője, Viktor Szkripnik is célozgatott egy lehetséges kölcsönadásra, majd a középpályás sem zárta ki a másodosztályú folytatás lehetőségét. A Nemzeti Sportnak pedig a futballista menedzsere, Nagy Mihály elismerte, azon dolgoznak, hogy a játékost kölcsönadja a Werder. 

 

Kleinheisler januárban igazolt a német élvonalbeli Werderhez, a tavasszal összesen hatszor jutott szóhoz a Bundesligában, egyszer pedig a Német Kupában. A kevés játéklehetőség ellenére az Európa-bajnokságon válogatottunk alapembereként kiválóan teljesített, és ennek köszönhetően úgy tűnt, a klubjánál is megszilárdul a helye.

Hiába jelentkezett érte az 1860 München és a Bologna, Frank Baumann, a brémaiak sportigazgatója leszögezte, a 22 éves középpályás nem megy sehova, alig várják, hogy náluk is az Eb-n látott produkciót nyújtsa. Minden szépnek és jónak tűnt, ám a középpályás Eb-n összeszedett sérülése a vártnál lassabban gyógyult, később aztán ki is újult, a Werder pedig hét és fél millió euróért átigazolta a Wolfsburgtól Max Krusét, a tizennégyszeres német válogatott támadó középpályást.

„Ilyen a futball: amikor esély kínálkozik a csapat megerősítésére, azzal többnyire élnek is a vezetők, így történt ez Kruse esetében is – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére Nagy Mihály, Kleinheisler László menedzsere. – László Zlatko Junuzoviccsal felvette volna a versenyt a kezdőcsapatba kerülésért, de reálisan nézve a jelenlegi felállásban kevesebb lehetőséget kapna, mint amennyire szüksége van, így azon dolgozom, hogy olyan együtteshez kerüljön kölcsönbe, amelynél rendszeresen pályára lép.”

Apró részletnek tűnik, de nagy a jelentősége: ha Kleinheisler egészséges, és a felkészülés heteiben a válogatottban mutatott futballal rukkol ki, a Bremen aligha ugrott volna a lehetőségre, hogy a klub helyzetéhez mérten kisebb vagyont adjon Kruse játékjogáért.

„Rosszkor jött, hogy ennyire elhúzódott a sérülése – folytatta a menedzser. – Igaz, most már jobb állapotban van, naponta két edzésen vesz részt a fizioterapeutával, fájdalommentes, sprintelhet, beadásokat is elvégezhet, közel a visszatérés, de egyelőre nem százszázalékos a gyógyulás, ezért nem utazott el a kerettel az edzőtáborba. Még az is előfordulhat, hogy itt marad, de fontos számára a játék, a pénz és a klub múltja sem prioritás. Érkezett ajánlat Bundesliga-egyes és -kettes együttestől is, a tárgyalások zajlanak, egyelőre csak az biztos, hogy a Werder el nem, csak kölcsön akarja őt adni.”

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

Gulácsi érezte az irányt a tizenegyesnél, de pontokat bukott a Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 22:35

Csoboth ügyében reagált a FIFA, Kleinheisler kivár

Légiósok
2026.01.26. 10:33

Ismét lecsapott a „zöld kaszás”, ezúttal a Frankfurt edzőjét buktatta meg a Werder Bremen

Német labdarúgás
2026.01.18. 14:24

Kétszer vezetett, majd a 94. percben mentett pontot az Eintracht Frankfurt

Német labdarúgás
2026.01.16. 22:40

Kleinheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.16. 15:57

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47
Ezek is érdekelhetik