Légiósok: Tajtit a Barca-akadémia nagy ígéretei közé sorolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.09. 11:09
null
A La Masía tehetségtérképe – Matías a magyar Tajti Mátyást jelenti (Grafika: sport.es)
A katalán Sport Munir és Sandro bemutatkozásán felbuzdulva körbejárta a Barcelona utánpótláscsapatait, és 26 fős keretet közölt azokról, akiknek valós esélyük van arra, hogy a jövőben állandó tagjai legyenek a Barca első csapatának – a listán Munir, Sandro és a Luis Enrique által szintén már számításba vett Masip kapus mellett ott van Tajti Mátyás is, Matías néven.

A Puskás Akadémiáról Spanyolországba kerülő Tajti, akinek az aláírásáért a Barcelona a Real Madriddal versengett, a Juvenil B keret tagja, azaz még két lépcső, a Juvenil A és a Barca B választja el a nagy csapattól. A cikkben külön nem térnek ki a magyar játékosra, sőt, ama négy ígéret közé tartozik, akiről fényképet sem tudott közölni a lap.

Az mindenesetre hízelgő a magyar középpályás számára, hogy a Juvenil B 26 fős keretéből megjelölt hét játékos egyike.

A Barcelonában rendszeresen kerülnek fel fiatalok a La Masíából, azaz az utánpótlás-bázisból, a jelenlegi első csapatból Martín Montoya, Gerard Piqué (manchesteri kitérővel), Xavi Hernández, Pedro Rodríguez, Andrés Iniesta, Sergio Busquets, Marc Bartra és Sergi Roberto is végigjárta a Barca iskoláját, mielőtt a keretbe került.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51