Légiósok: Tőzsér úgy érzi, visszavárták a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 20:56
Mint arról már beszámoltunk, a Watford újabb két évre kölcsönvette Tőzsér Dánielt, a Parma magyar válogatott középpályását, aki már a legutóbbi idény tavaszi felében is a „lódarazsakat” erősítette. A játékos úgy véli, a szurkolók is visszavárták az angol másodosztályú csapathoz.

„Most, hogy nyugalom van körülöttem, már szeretnék a futballra koncentrálni – mondta Tőzsér a Watford hivatalos honlapjának. – Jó érzés volt visszatérni a Vicarage Roadra (a csapat stadionja – a szerk.), úgy érzem, a szurkolók is visszavártak. Meg sem fordult a fejemben, hogy más csapathoz igazoljak.”

A 29 éves középpályás a rá váró közegről is szót ejtett, melyet tavasszal már megismerhetett.

„Fantasztikusak a csapattársaim, úgy emberként, mint játékosként. A szurkolók is lenyűgözőek, majdnem telt ház előtt játszunk minden héten. A szakmai stáb egyértelmű célja a feljutás” – tette hozzá Tőzsér.

A Watford a 13. helyen végzett a Championship legutóbbi idényében.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
13 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik