Hannover: „Huszti a jövedelemnek kiemelt jelentőséget tulajdonít”

2014.07.15. 16:48
Martin Kind, a Hannover labdarúgócsapatának elnöke a Hannoverschen Allgemeinen Zeitung keddi számában azt nyilatkozta, Huszti Szabolcsnak sokkal fontosabb az, hogy mennyi fizetést kap, mint az, hogy sportszakmai szempontból megfelelő döntést hozzon.

„Szabolcs a jövedelemnek kifejezetten kiemelt jelentőséget tulajdonít” – jelentette ki az elnök.

Amint arról korábban már beszámoltunk: a Hannover magyar középpályása után Kínából érdeklődnek. Bár Tayfun Korkut, a német együttes török vezetőedzője szakmailag ragaszkodna az együttes egyik meghatározó játékosához, a klub nem zárkózik el az ügylettől – a viszony két hónapja Huszti önkényesnek ítélt szabadságolása miatt romlott meg, amiért elég jelentős büntetést is kapott –, de azt kikötötte: csak akkor adják el, ha a klub számára is előnyös ajánlat fut be.

A 31 éves magyar középpályás a legutóbbi idényben 10 gólt szerzett és 9 gólpasszt adott, amivel csapata legeredményesebb játékosának bizonyult. Hannoveri szerződése még egy évig érvényes, a transfermarkt.de hárommillió euróra teszi az értékét.

Legfrissebb hírek

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
19 órája

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
22 órája

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
22 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 22:08

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 12:14
Ezek is érdekelhetik