Légiósok: Huszti Szabolcs 2016-ig maradhat a Hannovernél

Vágólapra másolva!
2014.05.16. 09:00
null
Huszti Szabolcs (10) még két évig maradhat a Hannovernél, de a hosszabb folytatástól sem zárkózik el (Fotó: Action Images, archív)
A német sajtóban továbbra is téma Huszti Szabolcs ügye. Mint ismeretes, a Hannover a héten közölte, megbünteti a magyar szélsőt, aki az engedélyezettnél korábban kezdte meg nyári szabadságát. Ezek után megkezdődtek a találgatások a játékos távozásáról, ám a Bild most szenzációként tálalja, hogy nem is az eddig tudott további egy évig, hanem még két esztendeig maradhat a szélső a német klubnál.

 

A Bild arról ír, hogy korábbi információikkal ellentétben Huszti szerződése nem jár le a jövő nyáron, ugyanis a megállapodása tartalmaz egy további egyéves opciót. Vagyis ha a Hannover igényt tart a német élvonalbeli bajnokságban ebben a szezonban tíz gólt szerző szélsőre és az előttünk álló szezonban Huszti legalább 20 tétmeccsen játszik, akkor automatikusan meghosszabbítja a 2015-ben lejáró szerződést. A lap Husztit és a klub elnökét, Martin Kindet is idézi az üggyel kapcsolatban.

„Ha a klub szeretné, akkor beszélhetünk a további hosszabbításról, de még amúgy is egy plusz egy évig tart a szerződésem” – mondta a Bildnek a szélső.

Kind pedig egy tegnap már általunk is idézett nyilatkozatában elmondta, a történtek ellenére (mint ismeretes, Huszti az engedélyezettnél korábban kezdte meg nyári szabadságát, amiért büntetésre számíthat) hosszú távon számítanak a magyar játékosra.

A német lap úgy tudja, hogy a Hannover érvényesíteni fogja a házi gólkirály szerződésében szereplő egyéves opciót, ha Huszti az előttünk álló szezonban legalább 20 tétmeccsen pályára lép. Így a korábban ismertekhez képest tulajdonképpen további egy évig, 2016-ig kötheti megállapodás a játékost a klubhoz.

A Husztit képviselő F-Group menedzserirodától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Bild hírével ellentétben a plusz egyéves opció eddig sem volt titkos, már korábban beszámoltak róla, hogy a Hannover meghosszabbíthatja a jövőre lejáró szerződést. A játékos menedzsere, Filipovics Vladan például egy májusi cikkünkben is beszélt már erről.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik