Anglia: régi csapattárs is a Tőzsér-sikersztori mögött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 17:12
A néhány hete kölcsönbe érkező Tőzsér Dániel remekül illeszkedett be a Watfordba, amiben van némi szerepe korábbi genki csapattársának, a manapság szintén az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Championship) szereplő watfordiakat erősítő Daniel Pudilnak is.

„Nagyon jól érezzük magunkat együtt, szeretem, ahogyan a dolgokhoz hozzááll. Az edzések után is együtt van a két család, hol nálunk, hol náluk” – mondta a Watford Observernek Pudil, aki – tekintettel a belga Racing Genknél közösen eltöltött évekre, a barátságra – segített a magyar légiósnak lakást találni, és már a kedvenc londoni éttermeiről is megosztotta vele a szükséges információkat.

„Kiváló játékos, aki nem igényel sok időt a beilleszkedéshez. Ahogy megérkezett, azonnal bekerült a csapatba, jól is játszik, máris fontos láncszeme a gépezetnek” – mondta Pudil a lényegről, vagyis arról, miért tartják egyelőre sikertörténetnek Tőzsér Dániel kölcsönvételét a Watfordnál.

A 23-szoros cseh válogatott légiós elmondta: a Championship 11. helyén álló csapatnál még nem tettek le arról, hogy elérjék az élvonalba jutásért zajló playoffot (nyolc pont a lemaradás a 6. helytől), de nem beszélnek róla – néhány hete ugyanis még a tabella második felében teltek a napjaik.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik