West Bromwich: Gera örömmel harcol a helyéért

2012.11.22. 11:58
Több angol portál is idézi a West Bromwich támadójának, Gera Zoltánnak a nyilatkozatát, aki arról beszélt, nem zavarja, hogy Steve Clarke rotációs politikája miatt nincs állandó helye a kezdőcsapatban, boldogan megharcol érte.

„Boldog vagyok. Jól megy a játék és ha a menedzser úgy gondolja, hogy segítéségre tudok lenni a csapatnak, akkor pályára küld. Jó csapatunk van, sok jó játékossal. Mint minden játékos, én is mindig futballozni szeretnék, de tudom, hogy a többiek is elég jók. Ezért érthető, ha nem mindig kapok lehetőséget, de amikor megkapom, akkor mindent megteszek azért, hogy meg is őrizzem a helyemet” – idézi többek között az ESPN Gera Zoltánt, aki ebben a bajnoki szezonban 12 forduló alatt kilenc meccsen játszott, kétszer be-, négyszer lecserélték.

A forrás kiemeli, hogy Gerának James Morrisonnal, Chris Brunttel, Graham Dorransszel és Peter Odemwingie-vel kell harcolnia a támadó középpályás posztért.

„Az első bajnoki után, amikor gólt lőttem a Liverpoolnak, három találkozón nem kaptam lehetőséget, de akkor is úgy véltem, hogy a csapat érdekei a legfontosabbak. A helyért mindig meg kell harcolni, ez nem is lehet kérdés” – fogalmazott a magyar játékos, aki a jövőben is áll a harc elé.

Gera csapata hivatalos honlapjának is adott egy interjút, amelyben elsősorban a csapat támadóját, Shane Longot dicsérte.

Gera nem véletlenül dicséri csapatát, illetve társait, hiszen 12 forduló elteltével a WBA meglepetésre az előkelő 4. helyen áll a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36