Juhász jelen pillanatban a Mönchengladbachot választaná

Vágólapra másolva!
2012.05.25. 13:02
null
Az európai porondon (is) megedződött Juhász legszívesebben Németországba menne (Fotó: Reuters)
Bár konkrétummal még nem szolgálhat az ügyben, minden jel arra utal, hogy Juhász Roland hét esztendő után elköszön az Anderlechttől. A szerződése ugyan 2014. június 30-ig Brüsszelbe láncolná, ám a klub vezetői állítólag hajlanak arra, hogy megfelelő ajánlat esetén elengedjék. Az biztos, hogy Németországból, Törökországból és Ukrajnából van érdeklődés, a Mönchengladbach, a Besiktas és a Dnyipro bevallottan vevő lenne rá.

„A belga lapokban már arról írnak, az Anderlecht és a Dnyipro egyezkedik, de hiába születik megállapodás, az még nem jelenti azt, hogy biztosan Ukrajnában folytatom, a végszót ugyanis én mondom ki – szögezte le Juhász Roland a Nemzeti Sportnak. – Amióta Belgiumba igazoltam, először érzem, hogy a vezetők nem gördítenének akadályt a távozásom elé, és én is úgy vélem, ez az utolsó lehetőségem a váltásra. Ugyanakkor egy másodpercig sem élem bele magam, ezekben a napokban nem is szeretnék a jövőmmel foglalkozni.”

SZAVAZÁS

Negyedik belga bajnoki címét ünnepli Juhász Roland: ön szerint elviszi-e végre az Anderlecht védőjét valami „komolyabb” csapat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A Csehország és az Írország elleni válogatott mérkőzés izgat csak, de ha most kellene döntenem, a Mönchengladbachot választanám. A Bundesliga mégiscsak a Bundesliga, és nagy kihívás lenne, hogy bizonyítsam, azon a szinten is megállom a helyem. Ukrajnában feltehetőleg jobban keresnék, mint Németországban, de nem a pénz motivál. Sokkal inkább az, hogy az elkövetkező években is legalább olyan jelentős célokért küzdhessek, mint eddig. Márpedig Európa nyugati részén erre nagyobb esélyt látok, mint keleten.″

A TÁPIÓSZENTMÁRTONI SZÜLŐI HÁZBAN VENDÉGESKEDETT A NEMZETI SPORT – A KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST KERESSÉK A PÉNTEKI LAPBAN!

 

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik