BORSOS LÁSZLÓ
2021.06.02 06:45 Frissítve: 2021.06.02 10:16

Vasas: Új helyzet, hogy trófeáért versenghetek – Kuttor Attila

A Vasas vezetőedzőjének kedden kinevezett Kuttor Attila szerint egyértelmű a klub vezérkarának elvárása: a csapatnak az NB I-ben a helye.

Kuttor Attila (Fotó: vasasfc.hu)

 

– Új csapat, új remények, na de árulja el, hová lett a fekete inge?!
– Maradjunk annyiban, ez a megújulás első jele – nyilatkozta lapunknak Kuttor Attila, a Vasas kedden egy plusz egy évre kinevezett 51 éves vezetőedzője, aki legutóbb a Mezőkövesdet irányította, 2017 októbere és 2020 novembere között. – Igyekeztem feltöltődni az utóbbi időben, ez a szakma ugyanis nagy nyomással jár, s úgy vélem, csak akkor tudok segítségére lenni egy közösségnek, ha tele vagyok energiával.

– Nem fél attól, hogy ezzel a munkával túl sokat kockáztat? Ha nem lesz sikeres a Vasassal, ronthatja a renoméját.
– Ahhoz túl régen benne vagyok a futballban, hogy félelmeim legyenek. Mindig is vágytam rá, hogy olyan csapatnál próbáljam ki magam, amelynél minőségi játékosokkal dolgozhatok, hiszen így derül ki, az elképzeléseimet megvalósítva képes vagyok-e sikeres együttes felépítésére. Új helyzet nekem, hogy trófeáért, aranyéremért versenghetek, ám bizakodva, erőtől duzzadva várom a feladatot.

– Könnyen dűlőre jutott a Vasas vezetőivel?
– Nem titok, Nagy Miklós sportigazgató szívesen látott volna a Vasas kispadján akkor is, amikor még a Mezőkövesdet irányítottam. Folytattunk megbeszéléseket, ám akkor nem volt alkalmas a pillanat arra, hogy otthagyjam a klubot, a csapatomat, illetve a segítőimet. Ám az élet adott egy második esélyt az együttműködésre, hamar megegyeztünk.

FILOZÓFIA, KARAKTER, STÍLUS

„Elsősorban a futballról alkotott filozófiája, edzői karaktere és az általa vezetett csapatok játékán felfedezhető stílusjegyek alapján esett a választásunk Kuttor Attilára. Egy plusz egy éves szerződést kötöttünk, azzal a céllal, hogy a következő idényben bátor, szervezett és tudatos futballal kivívjuk a feljutást az élvonalba”mondta Nagy Miklós, a Vasas FC sportigazgatója.

– Mit várnak el öntől?
– Mismásolásnak nincs helye, az elvárás egyértelmű: az idény végén fel kell jutnunk az első osztályba. Azonban bármilyen sportágról és szintről beszélünk is, bajnokságot nyerni vagy feljutó helyen végezni sohasem könnyű. A nyomás azonban nem teheti tönkre az életünket, a hosszú távú, eredményes munkának az a záloga, ha mindig csak a következő feladatra összpontosítunk. Bízunk benne, a kemény munka azzal párosul, hogy az idény végén a csapat egy osztállyal feljebb lép. Nyilvánvalóan ez most a legfontosabb célunk és feladatunk, de egyéb kihívások is várnak rám. Természetesen az is lényeges eleme a munkámnak, hogy minél több fiatalt építsek be a csapatba. Nagyon szimpatikus a klub azon elképzelése, hogy magyar játékosokra és az utánpótlásából kikerülő tehetségekre szeretne hosszabb távon építkezni. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de szeretném én is hozzátenni a magamét a folyamathoz. Nagyon bízom abban is, hogy találok olyan fiatalokat, akik a képességük és tudásuk révén képesek lehetnek segíteni céljaink elérésében. Ez a legizgalmasabb, egyúttal legnemesebb része ennek a munkának. Harminc éve dolgozom a magyar futballban, s valamelyest küldetéstudatomnak tekintem, hogy amit kaptam ettől a közegtől, illetve ettől a sportágtól, azt a lehető legjobb tudásom szerint valamilyen módon megpróbáljam visszaadni. Annál kedvesebbet nem tudok elképzelni a lelkemnek, hogy magyar játékosok pályafutásán lendíthetek.

– Mennyire ismeri a másodosztály mezőnyét?
– Természetes, hogy még nem ismerem olyan mélységben a csapatokat, mint az élvonalban szereplőket, de ezen gyorsan változtatok, hiszen megköveteli a feladat. Nem áll tőlem távol, hogy csapatokat, játékosokat, edzőket feltérképezzek, információkat gyűjtsek, úgyhogy képes vagyok megbirkózni ezzel a feladattal.

– Mit gondol, mennyire kell más játékot alkalmazni ebben az osztályban, mint az NB I-ben?
– Az az álláspontom, hogy nekünk saját magunkra kell figyelnünk, nem az osztály sajátosságaihoz kell igazítanunk a játékunkat. Szeretném, ha a filozófiám visszaköszönne a csapatom futballjában.

– Milyen Vasasra számíthatnak az angyalföldi drukkerek?
– Mindig is a labdabirtoklásra épülő, kreatív támadójátékra törekedtem a csapataimmal, a Vasassal is ez a tervem. Ehhez az elképzeléshez passzol a jelenlegi játékosállomány, illetve a klubhoz is illeszkedik ez a felfogás.

2022.09.12 12:47:14

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A DVTK Könyves Norbert duplájával és Biben Barnabás öngóljával 3–0-ra legyőzte az MTK-t.

2022.09.09 23:43:12

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Balaton-partiak otthon ismét nem találtak legyőzőre, de nyerni sem tudtak.

2022.09.09 22:51:38

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Nem tudta megtörni nyeretlenségi sorozatát a Hali, ponttal távozott az Ajka.

2022.09.09 23:06:33

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A pécsiek továbbra is veretlenek, Rába-parti sikerük már a negyedik győzelmük a bajnokságban.

2022.09.09 23:06:33

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Vereséggel mutatkozott be a Kozármisleny új vezetőedzője, Szekeres Zoltán.