nemzetisport.hu
2016.05.17 18:08 Frissítve: 2016.05.17 18:38

PAFC: Bognár György lesz a szakmai felelős – hivatalos

Megerősítést nyert a Nemzeti Sport információja, a labdarúgó NB I-ből kieső Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Bognár György lesz a klub szakmai felelőse.

 

„Számomra is kihívást jelent a feladat, így örömmel vállaltam a felkérést. Vissza kell jutni a csapattal az élvonalba – mondta Bognár György a puskasakademia.hu-nak. – A feltételek adottak Felcsúton ahhoz, hogy ezt a feladatot abszolváljuk, a keret néhány fiatal magyar játékossal kiegészítve és egy kevés kozmetikázással alkalmas a feljutásra. A Csákvárral még három mérkőzésünk hátravan a szezonból, értelemszerűen korrektül és tisztességesen befejezem a munkámat ott, mielőtt Felcsútra teszem át a székhelyemet.”

„Mivel a felelősség az enyém lesz, ezért én határozom meg a jövőben a szakmai munkát. Ebbe beletartozik a játékosigazolás, a napi munka és a meccsek is. Mondanom sem kell, nem lesz könnyű a feladatunk, hiszen négy-öt csapat is arra pályázik, hogy visszajusson az NB I-be, de ismétlem magam, a Puskás Akadémiának olyan szakmai háttere és játékosállománya van, amellyel reális célnak tartom a feljutást az első évben.”

Bognár György kinevezésével kapcsolatban bővebben ide kattintva olvashat!

2022.09.12 12:47:14

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A DVTK Könyves Norbert duplájával és Biben Barnabás öngóljával 3–0-ra legyőzte az MTK-t.

2022.09.09 23:43:12

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Balaton-partiak otthon ismét nem találtak legyőzőre, de nyerni sem tudtak.

2022.09.09 22:51:38

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Nem tudta megtörni nyeretlenségi sorozatát a Hali, ponttal távozott az Ajka.

2022.09.09 23:06:33

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A pécsiek továbbra is veretlenek, Rába-parti sikerük már a negyedik győzelmük a bajnokságban.

2022.09.09 23:06:33

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Vereséggel mutatkozott be a Kozármisleny új vezetőedzője, Szekeres Zoltán.