NB III: véget ért a szezon, kiesett a Ferencváros II

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 22:07
Véget ért a labdarúgó NB III 2013–2014-es kiírása. Eldőlt, hogy a Csákvár és a Soroksár mellett a Szeged juthat fel a másodosztályba (a Létavértes helyett), míg biztossá vált, hogy legrosszabb 13.-ként az FTC II búcsúzik a harmadosztálytól.

Az már korábban eldőlt, hogy a Létavértes, a Soroksár és a Csákvár megnyerte saját csoportját. A Létavértes azonban nem indulhat az NB II-ben, mert nem adta be licenckérelmét időben, helyette így a három csoportot együttesen nézve a legjobb második Szeged szerepelhet a másodosztályban a következő évadban.

A bajnokságok utolsó három helyezettje kiesett (Keleten az utolsó kettő az Eger kizárása miatt), hozzájuk csatlakozott a Ferencváros II, amely legrosszabb 13.-ként búcsúzik az NB III-tól. A versenykiírás szerint a 14–16. helyen végzőkhöz hasonlóan kiesik a legrosszabb 13. helyezett csapat is, ami most a kis Fradi lett 28 ponttal. Igaz, a Veszprémnek is ugyanennyi pontja volt, ám a rangsorolásban elsőként a több győzelem számít azonos pontszám esetén – a versenykiírás szerint.

Keleten Kertész Tamás (Létavértes) 25 góllal végzett a góllövőlista élén, míg a Nyugati csoportban Horváth Roland 17 találatig jutott. A Középcsoportban három játékos – Germán Tamás (Szeged), Kocsis Dávid (Rákosmente) és Lovrencsics Balázs (Soroksár) – is 21-szer volt eredményes a szezonban.

NB III, 30., UTOLSÓ FORDULÓ

KELETI CSOPORT
Nyírbátor–FC Hatvan 1–1
Tiszaújváros–Ferencváros II 2–1
Ebes–Kazincbarcika 3–7
Létavértes–Cigánd 3–0
Veresegyház–Hajdúböszörmény 2–2
Putnok–REAC 0–2
Jászapáti–DVSC-DEAC 1–0

KÖZÉPCSOPORT
Maglód–Szeged 0–3
Gyula–Videoton II 2–3
Dabas–Szekszárd 2–1
Dunaharaszti–Soroksár 2–3
ESMTK–Bölcske 3–2
Rákosmente–Komló 3–2
Baja–Monor 3–1
Orosháza–Honvéd-MFA 0–2

NYUGATI CSOPORT
Tököl–Dorog 0–4
Nagyatád–Veszprém 1–1
Haladás II–Mosonmagyaróvár 0–1
Balatonfüred–Körmend 5–2
Győri ETO II–Budaörs 0–2
Csepel FC–Csákvár 2–2
Andráshida SC–Diósdi TC 2–2
BKV Előre–Újbuda FC 1–2

A KELETI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. LÉTAVÉRTES SC `97 30 22 4 4 81–30 51 70
2.
KBSC FC 30 18 8 4 62–30 32 62
3.
DVSC-DEAC 30 17 6 7 65–38 27 57
4.
FORTRESS FELSŐTÁRKÁNY 30 16 6 8
54–35 19 54
5.
PUTNOK FC 30
15 6 9
56–38 18 51
6.
CIGÁND SE 30 14 9 7 56–42 14 51
7.
TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS 30 13 6 11 41–40 1 45
8.
NYÍRBÁTORI FC 30 12 8 10 49–44 5 44
9.
FC HATVAN 30 11 7 12 46–47 -1 40
10.
HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE 30 9 11 10 45–49 -4 38
11.
JÁSZAPÁTI FK 30 10 5 15 38–61 -23 35
12.
REAC 30 7 12 11 39–49 -10 33
13.
FERENCVÁROSI TC 30 7 7 16 47–47 0 28
14.
VERESEGYHÁZ VSK 30 4 9 17 33–73 -40 21
15.
EBES KKSE 30 6 2 22 29–71 -42 20
AZ EGRI FC-T KIZÁRTÁK.

*Az Egri FC-t az ősszel lejátszott 16 forduló után kizárták, tavaszi mérkőzéseinek három pontját az ellenfél kapja meg 3–0-s gólkülönbséggel.

A KÖZÉPCSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. SOROKSÁR SC 30 24 3 3 82–19 63 75
2.
SZEGED 2011-GROSICS AKAD. 30 20 7 3 71–29 42 67
3.
BUDAPEST HONVÉD - MFA 30 19 5 6 76–41 35 62
4.
VIDEOTON FC 30 16 8 6 51–31 20 56
5.
RÁKOSMENTE KSK 30 15 10 5 62–36 26 55
6.
DUNAHARASZTI MTK 30 12 8 10 41–44 -3 44
7.
VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC 30 12 6 12 41–37 4 42
8.
OROSHÁZA FC 30 10 7 13 44–53 -9 37
9.
BAJAI LABDARÚGÓ SE 30 8 9 13 30–50 -20 33
10.
ESMTK 30 9 5 16 42–56 -14 32
11.
TOLLE UFC SZEKSZÁRD 30 8 8 14 37–51 -14 32
12.
FC DABAS 30 8 5 17 40–66 -26 29
13.
MONORI SE 30 7 8 15 43–57 -14 29
14.
BÖLCSKEI SE 30 6 11 13 42–57 -15 28
15.
MAGLÓDI TC 30 6 10 14 38–63 -25 28
16.
KOMLÓI BÁNYÁSZ SK 30 2 6 22 15–65 -50 12

* A Bölcske–Monor mérkőzés pályán elért végeredményét (2–2) az MLSZ megsemmisítette, és a mérkőzés 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel a Monornak adta, továbbá a Bölcskétől 1 pontot levont.

A NYUGATI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. AQVITAL-PUBLO CSÁKVÁR 30 21 5 4 77–35 42 68
2.
BUDAÖRS 30 19 3 8 74–32 42 60
3.
BKV ELŐRE 30 16 7 7 48–25 23 55
4.
GYŐRI ETO FC 30 17 3 10 61–47 14 54
5.
TARR SPRINT ANDRÁSHIDA SC 30 15 8 7 53–31 22 53
6.
SPORTBUSZ CSEPEL FC 30 13 9 8 46–29 17 48
7.
BALATONFÜREDI FC 30 13 8 9 45–31 14 47
8.
FUTURA MOSONMAGYARÓVÁR 30 12 7 11 40–40 0 43
9.
ÚJBUDA FC 30 12 6 12 45–43 2 42
10.
NAGYATÁDI FC 30 10 8 12 34–39 -5 38
11.
DOROGI FC 30 11 4 15 46–47 -1 37
12.
SZOMBATHELYI HALADÁS 30 9 7 14 39–44 -5 34
13.
VESZPRÉM FC 30 8 4 18 35–64 -29 28
14.
DIÓSDI TC-SELECT 30 7 8 15 33–51 -18 28
15.
TÖKÖL VSK 30 7 2 21 23–74 -51 18
16.
KÖRMENDI FC 30 5 1 24 29–96 -67 16

*A Diósdtól 1, a Tököltől 5 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik