NB III: Gombos Zsolt lett a Nagykanizsa új edzője

F. B.F. B.
2021.10.26. 17:06
null
Gombos Zsolt dolgozott Szentlőrincen is, most ismét a Nagykanizsát irányítja (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló, 2019)
Bő három év elteltével ismét Gombos Zsolt irányítja az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgócsapatát vezetőedzőként – számolt be róla a kanizsaiujsag.hu.


A csapat korábbi edzője, Koller Zoltán a múlt hét szerdai, BVSC elleni 6–1-s hazai vereség után lemondott tisztségéről, így a vasárnapi, Komárom elleni bajnokin megbízott trénerként Bene Gábor irányította a csapatot.

A 49 esztendős Gombos Zsoltot pedig hétfőn kinevezte a klub vezetősége, a trénerrel egy plusz egy éves szerződést kötöttek. Gombos 2015 tavasza és 2018 nyara között dolgozott már Nagykanizsán, vezetésével jutott fel a Nagykanizsa az NB III-ba a sikeresen megvívott osztályozót követően. Bő három éve aztán a tréner elfogadta a ZTE megkeresését, és távozott Kanizsáról, majd Szentlőrincen és Kecskeméten is dolgozott, míg az utóbbi hónapokban visszatért a ZTE-hez, és annak utánpótlásában tevékenykedett.

Szerdán már be is mutatkozik a régi-új edző a kispadon, hiszen az FC Nagykanizsa a Mol Magyar Kupában a Tatabányai SC-t látja vendégül a legjobb 32 között.

Legfrissebb hírek

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:59

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2026–2027

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 19:26

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 15:55

Engedett a kluboknak az MLSZ, nem kell vasárnap játszaniuk a csapatoknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 20:03

NB III: Haladás–Sopron, III. Kerület–Csepel, Kaposvár–Siófok, Cigánd–Eger az első fordulóban

Labdarúgó NB II
2026.07.14. 18:25