NB II: Zoran Szpisljak lesz a Békéscsaba vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 13:40
A 2013–2014-es szezonban a Debrecen fiókcsapataként működő, a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Létavértesnél dolgozott a szerb Zoran Szpisljak. A tréner vezetésével az együttes már biztosan az élen végez a bajnokságban, Szpisljak azonban nem marad a klubnál, mivel megállapodott az NB II-es Békéscsaba vezetőivel.

„Megállapodtam a Békéscsaba vezetőivel – mondta Zoran Szpisljak a debreceni klub honlapján. – Nekik is van azonban hátra még két meccsük, mint ahogy a Létavértesnek is. A bajnokságot természetesen végigviszem jelenlegi csapatommal, júniustól azonban átveszem a lila-fehéreket. Amikor tárgyaltam a Békéscsaba elöljáróival, éreztem, hogy nagy célokat tűztek ki, és ez számomra komoly kihívást jelent. Ha érzelmi szempontból nézzük, akkor nehéz döntést kellett hoznom, mert Debrecenben sok szép sikerben volt részem, de a labdarúgásnak vannak olyan részei, amikor a szakma az elsődleges. Ha új kihívás elé kerülünk, tovább kell lépni, mert ezek a kihívások jelentenek pluszt egy edző életében."Zoran Szpisljak a debreceni klub honlapján. – Nekik is van azonban hátra még két meccsük, mint ahogy a Létavértesnek is. A bajnokságot természetesen végigviszem jelenlegi csapatommal, júniustól azonban átveszem a lila-fehéreket. Amikor tárgyaltam a Békéscsaba elöljáróival, éreztem, hogy nagy célokat tűztek ki, és ez számomra komoly kihívást jelent. Ha érzelmi szempontból nézzük, akkor nehéz döntést kellett hoznom, mert Debrecenben sok szép sikerben volt részem, de a labdarúgásnak vannak olyan részei, amikor a szakma az elsődleges. Ha új kihívás elé kerülünk, tovább kell lépni, mert ezek a kihívások jelentenek pluszt egy edző életében."

A Nemzeti Sport Online információi szerint az eddigi vezetőedző, Komjáti András már korábban bejelentette a csabai vezetőknek, hogy szerződése lejártával távozik, azt viszont még nem tudni biztosan, hogy Pásztor József szakmai igazgatóként dolgozik-e tovább a klubnál.

Legfrissebb hírek

Három vesztes bajnoki után nyert újra az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:50

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

Verhetők az írek, de azért ők is szagoltak már puskaport!

Magyar válogatott
2025.09.03. 06:47

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38
Ezek is érdekelhetik