NB II: Paksról kapott kölcsön fiatal középpályást a Siófok

F. B.F. B.
2023.01.09. 12:36
null
A Mol Fehérvárban is játszott Nyári Patrik, aki most visszatért Siófokról Paksra (Fotó: Tumbász Hédi)
A paksi Volter Patrik tavasszal a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófokot erősítheti kölcsönben, míg az ősszel Siófokon szereplő Nyári Patrik kölcsönből visszatért a Paksi FC-hez – számolt be róla a klub honlapja.


A „középpályáscsere” eredményeként tehát egy 21 éves támadó középpályás, Nyári Patrik helyett érkezett Siófokra egy 20 esztendős védekező középpályás – utóbbi, Volter Patrik eddig főképpen a Paks NB III-as második csapatában játszott, de kétszer már az élvonalbeli első gárdában is lehetőséget kapott.

A Siófoknál próbajátékon szerepel a magyar papírokkal rendelkező Alex Markovics. A 2002-es születésű szerb válogatott védő többek között játszott a belgrádi Partizanban, Olaszországban a Crotone és az Ascoli együttesében, míg Magyarországon az MTK-nál.

A Siófok egyébként vasárnap törökországi edzőtáborba utazik, Larába, ahol az edzések mellett három felkészülési mérkőzés szerepel a programban. A szerb első osztály utolsó helyezettje, az FK Radnik Szurdulica és a szerb másodosztály második helyén álló Graficsar Beograd ellen biztosan pályára lépnek, valamint szervezés alatt van a Prishtina elleni találkozó, ez a csapat jelenleg a koszovói bajnokság 3. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
10 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
15 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
16 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:35

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 21:51

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 18:40

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 18:13