Hiába vezetett, harmadik meccsén is kikapott a III. Kerület

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 17:20
null
Az első félidő harcias focit, összességében pedig enyhe III. Kerület-fölényt hozott, a második pedig a Dorog fordítását (Fotó: Földi Imre)<br />
Jól kezdett a III. Kerületi TVE, amely a Dorogot fogadta a labdarúgó NB II 3. fordulójában: a házigazda a 14. percben Borvető Áron góljával szerzett vezetést. Csakhogy a vendégek az első félidő hajrájában Romás Lénárth tizenegyesével egyenlítettek, majd a második félidőben Girsik Áron remek technikai megoldása után fordítottak is. A folytatásban a Kerület passzív mezőnyfölénye gólt nem hozott – így harmadszor is alulmaradt az idényben a fővárosi újonc.

 

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ
III. KERÜLETI TVE–DOROGI FC 1–2
(1–1)
Budapest,
III. ker. TVE Sporttelep. Vezette: Takács Tamás (Kiss B., Tőkés R.)
III. KERÜLET: Horváth T. – Rédei, Erdei, Fejes A. (Opavszky, a szünetben), Tóth K. (Bekker, 75.) – Schuszter (Tamási Zs., 59.), Egerszegi – Horváth O. (Sili, 75.), Remili (Rajczi, 80.), Rabatin – Borvető.
Edző:
Czvitkovics Péter, Veress Balázs
DOROG: Mursits – Kárász (Nyíri V., 76.), Dlusztus, Izing, Papp M. – Lénárth – Szedlár (Lőrincz A., 88.), Tóth B. (Nagyházi, 80.), Szerencsi (Csillag, 80.), Barna G. – Girsik (Zabari, 88.). Vezetőedző: Fenyvesi László
Gólszerző: Borvető (14.), ill. Lénárth (43. – 11-esből), Girsik (62.)
MESTERMÉRLEG
Czvitkovics Péter: – Sokat tettünk a győzelemért, meg is szereztük a vezetést, de az első félidő hajrájában a Dorog egyenlített. Szünet után is mindent megpróbáltunk, hogy gólt szerezzünk, mégis a Dorog szerzett újabb gólt. A vereség ellenére jó úton jár a csapat, és biztos vagyok benne, leszünk sikeresebbek is.
Fenyvesi László: – Az első harminc perc alapján megérdemelten szereztek vezetést a hazaiak, viszont nagyon jó pillanatban egyenlítettünk. A második félidőben feljavultunk, de abban biztos vagyok, hogy szurkolóink nélkül nem sikerült volna nyernünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Jobban kezdett a III. Kerületi TVE, amely a 14. percben teljesen megérdemelten szerezte meg a vezetést: Remili Mohamed önzetlenül hozta ziccerbe a bal szélen felfutó Borvető Áront (1–0). Ekkor már ráadásul 3–0 is lehetett volna a hazaiak javára, ha valamivel jobb a kék mezes legénység helyzetkihasználása. A folytatásban a Dorog feljavult – többet birtokolta a labdát, és a védelme is stabilabbnak bizonyult. Ezzel együtt az enyhe fővárosi fölény a félidő végéig kitartott, Rabatin Richárd és Horváth Olivér akár növelhette volna a fórt. A félidő végén viszont a Dorogé lett a slusszpoén: a 43. percben a Szedlár Zoltán által kiharcolt büntetőt Tomás Lénárth gólra váltotta (1–1).

A szünet után is a III. Kerület kezdett harciasabban, Borvető lövését fogta Mursits, akinek a folytatásban is volt dolga bőven. Az 55. percben a második félidő addigi legnagyobb helyzetét mégis a Dorog hagyta ki: Dlusztus András csúsztatása után Lénárth előtt adódott lehetőség a hosszúnál, ám kimaradt. A 62. percben viszont már nem kegyelmezett a bányászcsapat, Girsik Áron remek technikai megoldás után vette be alig három méterről Horváth Tamás kapuját (1–2).

Az óbudaiak hiába próbálkoztak, ahogy telt az idő, egyre görcsösebben futballoztak, míg a vendégalakulat jó érzékkel tördelte, lassította a játékot – nagyobb III. Kerület-ziccer nélkül átvészelve a hátramaradt szűk 30 percet, ezzel begyűjtve a három pontot.

Az újonc III. Kerületi TV három forduló után pont nélkül áll, és sereghajtó, a Dorog két győzelemmel és hat ponttal várhatja a folytatást.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus3217–3+47
2. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3215–1+47
3. Szolnoki MÁV FC3217–4+37
4. Diósgyőri VTK3214–2+27
5. Kecskeméti TE32110–6+46
6. Dorogi FC3216–5+16
7. Vasas FC3215–4+16
8. ETO FC Győr3123–2+15
9. Szombathelyi Haladás3122–1+15
10. Budafoki MTE31116–3+34
11. Budaörs31116–60 4
12. FC Csákvár3123–4–13
13. Szentlőrinc SE333–30 3
14. BFC Siófok332–20 3
15. Pécsi MFC3212–3–12
16. Békéscsaba 1912 Előre3123–5–21
17. FC Ajka3123–6–31
18. Tiszakécske3123–7–41
19. Soroksár SC3123–8–51
20. III. Kerületi TVE331–9–80

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, 2–1-RE NYERT A VENDÉG DOROG!

90. perc: Négy perc a tervezett ráadás!

90. perc: Rajczi próbálkozik meg estében egy félollózó mozdulattal 9 méterről, szinte középről, de a labda a kapu fölött hagyja el a játékteret.

Harmadik meccsét is elbukhatja az újonc III. Kerület... A Dorog eközben két győzelemmel és egy vereséggel rajtolhat, ha így marad.

88. perc: Még két csere a vendégeknél: beáll Lőrincz A., és Zabari, lejött Szedlár és Girsik.

86. perc: Újabb ígéretes beadás balról, középen Borvető érkezik, 8 méterről kapásból lő, de az elébe vetődő védőt rúgja hátba a labdával.

84. perc: Izing Martin kapott sárgát, miután ápolás után engedély nélkül jött vissza a pályára.

83. perc: Tamási rúgta be a labdát balról, szögletből, középen Rajczi és Borvető is veszélyesen érkezett, ám Dlusztus, a vendégek védője tudta elfejelni a labdát...

80. perc: Megvolt az utolsó hazai csere: Remili helyén a 2005–2006-os NB I-es idény gólkirálya, Rajczi Péter.

80. perc: Kettőt cserélt a vendégcsapat, lement Tóth B., és Szerencsi, beállt a helyükre Nagyházi és Csillag.

79. perc: A szögletkombináció végén némi szerencsével jut el a labda az ötös jobb csücskénél helyezkedő Tamási Zsolthoz, aki fel is tud nézni a lövés előtt, ám így sem találja el a hosszú alsót. Ott egyébként több hazai is érkezett, ám nekik sem volt szerencséjük, hogy közelről a kapuba tudták volna kotorni a laposan guruló labdát.

76. perc: Kárász le, Nyíri Vince be a Dorognál!

75. perc: Kettőt cseréltek a hazaiak, Tóth K. helyén Bekker, Horváth O. helyén Sili Luka.

A III. kerület próbálja benyomni a Dorogot, a vendégek kedvükre kontráznak...

68. perc: A sarokrúgás után Erdei G. esik nagyot az ötös rövid oldalánál, a hazaiak tizenegyest reklamálnak, Kárász felszabadít, a játékvezető meg továbbot int.

67. perc: EZ HOGY MARADT KI? Tamási teszi középre a labdát a 16-os bal oldali vonaláról, éles szögből, az ötös előterében Opavszky érkezik, le is tudja venni, lő, blokkolják, Egerszegi elé kerül, aki ziccerben, 6 méterről, kissé balról a jobb alsó mellé pattintja! A védő is beleért még! Szöglet!

66. perc: Tamási adja be a labdát balról, Borvető érkezik középen, megelőzi az emberét, de hiába ad elég erőt a labdába, Mursits ismét nagyot véd, ez is remek reflexmozdulat volt!

A küzdőszellemre nem lehetett panasz a hazaiaknál, de ez most kevés volt a pontszerzéshez (Fotó: Földi Imre)
A küzdőszellemre nem lehetett panasz a hazaiaknál, de ez most kevés volt a pontszerzéshez (Fotó: Földi Imre)


64. perc:
Ismét Barna fut fel jól a jobb szélen, kicsiben teszi a labdát Szerencsi elé, aki a 16-os előterében a bal lábára cselez majd lő, nem sokkal a jobb kapufa mellé!

62. perc: FORDÍT A DOROG! Jobbról száll középre a labda Barna Gergő lábáról, középen három hazai védő felett, mellett is elszáll, a hosszún Girsik érkezik, tökéletes mozdulattal átveszi, majd két-három méterre a kaputól a hálóba helyez! Horváth Tamás tehetetlen volt, 1–2!

59. perc: Schuszter le, Tamási Zsolt be!

58. perc: Horváth O. adja be jobbról, a labda megpattan a tisztázni igyekvő Lénárthon, Mursitsnak kell remek reflexekkel védeni!

55. perc: ÓRIÁSI VENDÉGLEHETŐSÉG! Szerencsi íveli be a szögletet jobbról, az ötös jobb csücskénél Dlusztus szakad el az emberétől és csúsztat, a hosszún Tomás Lenárth érkezik, bele is kap még a labdába, de ahhoz nem tudja eléggé irányítani, hogy a bal sarokba tuszkolja...

52. perc: Tóth B. próbálkozik meg egy lövéssel a 16-os előteréből, kissé jobbról, a lövése szögletre vágódik a hazai blokkról.

50. perc: Borvető lövését fogja magabiztosan a jobb alsónál Mursits.

49. perc: Schusztert kell ápolni.

46. perc: Folytatódik a meccs! Egyet cserélt a Kerület: Fejes helyén Opavszky folytatja!

Szünet!

A futballhangulatra nem lehetett panasz (Fotó: Földi Imre)
A futballhangulatra nem lehetett panasz (Fotó: Földi Imre)


A mérkőzést a helyszínen tekinti meg a Ferencváros magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám is. A meccs kezdete előtt egyébként a legutóbb a paksi kaput védő, múlt ősszel szintén a válogatott keretéhez tartozó Hegedüs Lajossal váltottak pár szót. Válogatott társaság.

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45. perc: Egy perc a ráadás!

43. perc: EGÁL! Tomás Lénárth végezte el a tizenegyest, a labdát alig megemelve, nem is túlzottan helyezve a kapu bal oldalába lőtt, Horváth Tamás középen maradt, spárgázva próbálta kirúgni a lövést, de nem tudott védeni! 1–1

42. perc
: Tizenegyeshez jutott a Dorog! Szedlár harcolta ki az ötös bal csücskénél.

40. perc: A becsült nézőszám: 450 fő.

37. perc: Remili végezte el a szabadrúgást a 16-os bal oldalától, a kaputól bő 20-21 méternyire, a kapu bal oldalát célozta, de Mursits bravúros vetődéssel szögletre tudta tolni a labdát.

36. perc: Tomás Lénárth kapott sárgát a Dorogból.

34. perc: Rabatin fejeli le a labdát a 16-os jobb oldalánál az érkező Horváth O. elé, aki egyet igazít rajta, majd 15 méterről a jobb alsó mellé teker.

33. perc: Izing Martint kell ápolni a dorogiak közül.

29. perc: A tőle szokatlanul a bal szélső helyén felbukkanó Egerszegi kap jó kiugratást, a 16-os csücskénél befelé húz, kissé éles szögből jobbal lő, Mursits véd vetődve a rövidnél!

Az első 20 perc egyértelműen a Kerületé volt, azóta kiegyenlítettebb játék folyik a pályán.

23. perc: Ivószünet!

19. perc: Szedlár veszi át a labdát a 16-os bal oldalának előterében, meghúzza befelé, majd 17 méterről lő, az elébe vetődő Schuszter blokkolja a próbálkozását.

Borvető gólját ünneplik a Kerület játékosai (Fotó: Földi Imre)
Borvető gólját ünneplik a Kerület játékosai (Fotó: Földi Imre)

 

17. perc: Már kettő lehetne közte! Rabatin harcias az ötös bal sarkánál, három védő közt is elpöcköli a labdát a hosszúnál érkező Horváth O. irányába, aki 6 méterről, átvétel nélkül a rövid felső fölé lő!

14. perc: Remili lép ki ziccerben a leshatárról, egy az egyben vezeti a kapujából kitoporgó Mursitsra, van szíve lepasszolni balra, ahol Borvető érkezik, majd 11 méterről a kapuba helyezi a Kerület vezető találatát! 1–0

13. perc:
Schuszterhez jut el a labda némi szerencsével a 16-oson belül, az óbudai középpályás teljesen üresen érkezik az ötös jobb csücskénél... majd lő jó két méterrel a kapu fölé!

12. perc: Egerszegi harcolt ki szabadrúgást a 16-os jobb oldalától. Horváth O. a kissé éles szög ellenére közvetlenül kapura próbálta lőni, az ötös sarkánál blokkolt az egyik vendégbekk!

10. perc: Rédei indítja Borvetőt, akit hiába rángat Izing, lerántani se tudja, Borvető vezeti kicsit, lövés helyett jobbról laposan centerez, ziccer lehetne, de Remili háta mögé megy a passz... A volt vasasos összegyűjti azért, a kapunak háttal úgy dönt, nem fordul be, inkább lekészíti az érkező Tóth Kristófnak, aki 17 méterről, kissé balról, alig egy méterrel a bal alsó sarok mellé lő! A kapus talán bele is ért, mert szöglet jön!

8. perc: Rabatin tartott rá Szedlár lábára a vendégtérfél közepén, szabadrúgás.

7. perc: Szerencsi végezhetett el szögletet jobbról, a visszazáró Horváth O. gond nélkül fejelte ki a 16-oson belülről.

4. perc: Horváth O. csinálja meg a cselt a jobb szélen, a 16-os csücskénél érkező Rabatin elé passzol, aki átveszi, majd 16 méterről bő egy méterrel a kapu jobb oldala mellé lő.

1. perc:A III. Kerület indította útjára a labdát!

Pályán a csapatok: az óbudaiak kék felsőben, két árnyalattal sötétebb kék nadrágban és a mezzel harmonizáló kék sportszárban, a dorogiak tiszta fehérben futballoznak ezen a délutánon.

Kemenes Szabolcs magánéleti okokból ezen a mérkőzésen hiányzik a Kerület kispadjáról, helyette a Czvitkovics Péter, Veress Balázs kettős „meccsel."

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az első góljának és első pontjának megszerzésére hajtó III. Kerületi TVE a Nyíregyháza ellen vendégként kétgólos előnyből 3–2-re alulmaradó, majd a Békéscsabát otthon legyőző Dorogi FC ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik