A Kerület remekelt, a DVTK szenvedett, mégis utóbbié a három pont

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 13:50
null
Rabatin és Lucas küzdenek a labdáért (Fotó: Török Attila)
A III. Kerületi TVE az egész mérkőzésen mezőnyfölényben futballozott, ám nem tudott betalálni az első félidőben az első valamire való helyzetéből vezetést szerző DVTK ellen, amely sokszor teljesen a tizenhatosához szorulva is kihúzta a lefújásig. A miskolciak így három ponttal távoztak a Kalap utcából a labdarúgó NB II 29. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ

III. KERÜLETI TVE–DIÓSGYŐRI VTK 0–1 (0–1)
Budapest,
Kalap utca, 800 néző. Vezette: Csonka Bence (Medovarszki János, Csatári Tibor)
III. KERÜLET: Balázs J. ­– Kulcsár D., Fejes, Egerszegi, Bekker (Horváth O., 75.) – Rabatin, Köböl – Birtalan (Sili, 64.), Schuszter (Daróczi, 75.), Barczi – Borvető. Vezetőedző: Kemenes Szabolcs
DVTK: Póser – Eperjesi, Karan, Szűcs K. – Polgár (Szeles, 61.), Molnár G. (Németh Márió, 63.), Lucas, Oláh B., Bertus (Belényesi, 77.) – Jurek, Eppel (Horváth Z., 77.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Jurek (21.)
MESTERMÉRLEG
Kemenes Szabolcs:
– Aki látta a meccset, tudja, hogy ikszes volt, még az is erős túlzás. De ez a különbség a nagy csapatok és mi köztünk: nekik elég volt egyetlen helyzet is, mi nem tudtunk annyit kidolgozni, amiből betaláljunk. Gratulációt érdemelnek, nagyon közel a céljuk, a feljutás. Nekünk marad továbbra is a kiesés elleni küzdelem.
Kondás Elemér: – Sok problémánk volt, sok játékosunk betegedett le. Nem volt egyszerű a mérkőzés, nagyon jól játszottak a hazaiak. Az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, külön öröm, hogy egy fiatal DVTK-nevelésű játékos szerezte a győzelmet érő gólt. A pálya minősége nem volt a legjobb, de ezzel mindkét csapatnak meg kellett küzdenie.

ÖSSZEFOGLALÓ

Hiába választotta el egymástól 14 hely a két csapatot a bajnoki tabellán, a Diósgyőr egyáltalán nem mehetett biztosra a III. Kerületi TVE otthonában. Kondás Elemér az előző fordulóban a Békéscsaba ellen elszenvedett vereséghez képest hat helyen változtatott a kezdőcsapatán. Rá is fért a frissítés a miskolciakra, mivel a legutóbbi öt meccsükből háromszor is kikaptak. Ezzel szemben az óbudaiak önbizalommal telve készülhettek, ötmeccses veretlenségi sorozatot tudva a hátuk mögött.

A mérkőzést is a fehér mezes házigazda kezdte jobban, Borvető Áron lövését bravúrral védte Póser Dániel, majd a kipattanót Dejan Karan bólintotta nehezen érthető mozdulattal a bal kapufa tövére. A Kerület diktálta a tempót, a DVTK-nak különösen a pálya jobb oldalán, a Bekker Roland, Barczi Dávid kettőssel gyűlt meg a baja. Csakhogy Kondás Elemér csapata nem véletlenül vezetett a bajnokság jelentős részében: a 21. percben egyetlen helyzet is elég volt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést. Molnár Gábor középre fejelt az idényben csupán ötödször kezdő, 17 esztendős Jurek Gábor elé, aki karrierje második gólját szerezte az NB II-ben ­– az elsőt épp múlt héten, a Békéscsaba ellen érte el (0­–1).

A kapott gól után sem esett szét a hazai együttes, Schuszter Ronald egyenlíthetett volna pillanatokon belül, majd Barczi újabb villanása és Rabatin Richárd centerezése után Köböl Krisztián csúsztatása kerülte el a kapu bal oldalát. Az egyetlen igazi kérdésnek az tűnt, meddig húzhatja így a DVTK...

Nos, a vendégek kihúzták az első félidőt, majd a második elejét is. Pedig rögvest a 48. percben Birtalan Botondnak akadt nagy lehetősége. Akadozott a miskolci gépezet, de ez nem jelentette azt, hogy egy-egy kontrából ne tudott volna veszélyt jelenteni a hazai kapura: a 70. percben Eppel Márton megindulása után kellett nagyot védenie Balázs Józsefnek. A meccs hárítása azonban nem ez, hanem Póser robinzonádja volt: Schuszter 19 méterről eleresztett, jobblábas lövését tolta ujjheggyel szögletre.

A miskolciak a hajrában sem tudtak kijönni az óbudai szorításból, de végül nem adódott olyan helyzet a Kerület előtt, amely elég nagy lett volna ahhoz, hogy gólra is váltsa. A 89. percben Barczié lehetett volna a pontot érő labda, de az ötös csücskétől érkező lövésébe bele tudta dobni magát az egyik védő.

29. FORDULÓ
Március 20.
ETO FC Győr–Siófok 0–0
III. Kerületi TVE–DTVK 0–1
Dorog–Soroksár 2–3
Nyíregyháza–Vasas 0–1
Budafok–Szolnok 1–0
Békéscsaba–Aqvital FC Csákvár 1–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Ajka 3–0
Tiszakécske–Budaörs 4–3
Szombathelyi Haladás–Szentlőrinc 0–1
Március 21.

20.00:PMFC–Kecskemét

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC29188349–17+3262
2. Diósgyőri VTK29177551–31+2058
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia29158649–21+2853
4. Kecskeméti TE28156746–27+1951
5. BFC Siófok291112631–26+545
6. Nyíregyháza Spartacus29128937–38–144
7. Szombathelyi Haladás291271031–24+743
8. Pécsi MFC281171033–26+740
9. ETO FC Győr291081134–36–238
10. Szentlőrinc SE29911931–32–138
11. Soroksár SC29991151–53–236
12. Dorogi FC291051429–43–1435
13. Tiszakécske291041534–52–1834
14. Békéscsaba 1912 Előre297121041–46–533
15. FC Ajka29881336–42–632
16. III. Kerületi TVE297101228–41–1331
17. Budafoki MTE29781429–39–1029
18. Budaörs296111231–47–1629
19. FC Csákvár296101339–50–1128
20. Szolnoki MÁV FC29591524–43–1924

PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! A DVTK kihúzta az egygólos előnnyel, és három ponttal távozhat a Kalap utcából! Köszönjük a megtisztelő figyelmüket!

90+4. perc:
Szorongatja ellenfelét a Kerület. Köböl beadása után már a 13. szögletét végzi el a csapat. Balázs is előrejön... de nem lesz gól ebből sem!

90+3. perc:
Jurek veszi le kézzel a labdát a 16-os előterében, a játékvezető lefújja, de ő azért elrúgja a labdát. Sárga.

90+2. perc:
Egerszegi reklamál időhúzás miatt, a játékvezető szóban figyelmezteti a hazai védőt, hogy kevésbé legyen heves.

90. perc: Négy perc a tervezett ráadás!

89. perc:Daróczi emelte át a labdát a védője felett, így nagy helyzetbe hozva Barczit, aki végül nem talált társat középen. A labda a diósgyőri védők elé került.

86. perc:Daróczi vette át a labdát a kaputól 22 méterre, majd ballal lőtt, a kapus viszont a kapu közepére tartó labdát fogni tudta.

85. perc:Egy szép összjáték után Barczi íveli be a labdát a jobb oldalon, ami Horváth Olivér elé kerül, aki ugyan kapura lő, de a labdát Póser hárítani tudja.

83. perc: A vendégek játékosa, Horváth Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést.

82. perc: Egy szöglet után Rabatin készítette a labdát Barczi elé, aki 18 méterről tüzelt, de a labda nem talált kaput.

79. perc: Németh Márió indult meg a jobb oldalról középre. Egészen a tizenhatos előteréig jutott, ahonnan egy lövést eresztett el, de a labda a kapu felett szállt el.

77. perc: Változtatás a vendég oldalon. Eppel számára ér véget a mérkőzés, Horváth Zoltán folytatja a helyén. Bertus is lemegy, helyére Belényesi érkezik.

76. perc: Barczi csinált helyet a tizenhatoson belül, így a labda Daróczi elé került, de a nagy helyzetet nem tudta gólra váltani, lövése elkerülte a kaput.

74. perc:Kettőt cserél Kemenes Szabolcs, Daróczi és Horváth Olivér érkeznek. A pályát Schuszter és Bekker hagyja el.

71. perc:Schuszter kapott egy labdát a tizenhatos jobb sarkánál, egy visszahúzós csel után pedig jobbal tüzelt. A lövést Pósernek sikerült a kapu fölé tolnia.

70. perc: A szabadrúgást követően a vendégek vezethettek kontrát. Bertus indult meg a bal oldalon és passzolt Lucasnak, aki a labdát Eppel elé készítette. A csatár átvétel után a tizenhatos vonaláról lőtt kapura, de Balázs hárítani tudott.

68. perc: Ígéretes helyről végezet el szabadrúgást a Kerület. Fejes iramodott meg a jobb oldalon és Lucas csak szabálytalanul tudta megállítani.

64. perc: Változás mindkét oldalon. A hazaiaknál Sili lép pályára Birtalan helyett. A vendégeknél Molnár Gárbort Németh Márió váltja.

63. perc: Egy ütközést követően Rabatint kell ápolni. A játékos tudja folytatni a mérkőzést.

62. perc:: Érkezik az első csere. Elhagyja a pályát Polgár, a helyén pedig Szeles folytatja a játékot.

55. perc: Ismét Barczi kapott egy remek labdát a jobb oldalon és a büntetőterületen belülre érve tette Birtalan elé. Ő kapura próbálta tenni, de egy becsúszó láb szögletre mentett.

53. perc: Köböl passzol röviden a saját tizenhatosa előtt, a labdára pedig Jurek csapott le. Cselezett egyet befelé majd kapura lőtt. Próbálkozását a védők blokkolták

53. perc:Schuszter indult meg középen, majd tette ki jobbra Barczi elé, aki éles szögből találta el a oldalhálót.

49. perc: Rabatin kapott sárga lapot.

48. perc: Köböl végzett el szögletet, a labda a védők felett ugyan elszállt, de Birtalan a hosszún még lecsapott rá, a lövése a kapu mellett gurult el.

46. perc: A DVTK kezdte a második félidőt!

SZÜNET

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+1. perc:
Köböl szabadrúgása után Kulcsár fejel az ötös előteréből, jobbról, de végül csak a saját csapattársa hátát találja el. Ez is esély volt.

45. perc:
Eperjesi és Bekker akadnak össze már „álló" labdánál. A játékvezető elbeszélget velük, de lapot nem ad.

42. perc
: Barczi csinálja meg a cselt a jobb szélen, majd a pálya csücskéből laposan a második hullámban teljesen üresen érkező Rabatin elé passzol, utóbbi nagyon rákészül, majd nagyon pocsékul találja el a labdát... 13 méterre a kaputól ajtó-ablak helyzet volt!

39. perc:
Köböl harcias és szerez labdát a 16-os előterében, Borvető átveszi, 19 méterről lő, Pósert meglepi a labda, szerencséje van a kapusnak, a hasáról leperdülve nem a kapuba, csak szögletre pattan a lövés...

38. perc:
Gyorsan elvégzett szabadrúgás után Rabatin perdítené a labdát egyérintőben Borvető elé, Karan pedig hátulról rátapos a lábára. Sárga...

34. perc:
Eppel lő 19 méterről, középről, a blokkolni próbáló Fejesen megpattan, Balázs szedi össze a kapu jobb oldalánál, elkerülve a szögletet.

A Kerület még mindig óriási tempót diktál NB II-höz képest, és kifejezetten szép összjátékokat is bemutat a házigazda. Kérdés, meddig lehet ezt bírni. A DVTK viszont azzal bizonyította eddig a kvalitását, hogy egy helyzetből egyet azonnal gólra váltott.

 

Rabatin üldözi a diósgyőri Eppelt (Fotó: Török Attila)
Rabatin üldözi a diósgyőri Eppelt (Fotó: Török Attila)


30. perc:
Barczi jobb külsővel nyesi a labdát a bal szélen meginduló Bekker elé, a DVTK védője komoly szorításban végül szögletre pöcköli az indítást az érkező óbudaiak elől.

28. perc:
Barczi sarokkal teszi a labdát Rabatin elé, aki balról az ötös rövid csücskénél érkező Köböl fejére íveli, utóbbi csúsztat, a hosszún Borvető érkezik, de nem éri el, hogy a hálóba sodorja a labdát. Ez is komoly sansz volt!

27. perc:
Rabatin próbálkozik meg egy átlövéssel 24 méterre a kaputól, balról, Polgár blokkolja.

24. perc:
Molnár végzett el egy szabadrúgást a hazai kaputól 24 méterre, enyhén jobbról. A középmagas lövéssel a kapu bal oldalát célozta, a labda az ötös vonalában egyet pattant, végül bő egy méterrel a kapufa mellé vágódott.

23. perc:
Schuszter lő futtából, kissé a talpa alól, a jobbról, 15 méterről érkező próbálkozást második szándékból tudja fogni Póser a bal alsóra vetődve.

21. perc: A SEMMIBŐL VEZET A DVTK! Jobbról gyötrik középre a labdát a vendégek, Molnár tud csúsztatni, a labda Jurek elé kerül, aki 8 méterről, kissé balról lő, a labda pedig a kapu bal oldalában köt ki! 0–1

Az első 20 perc alapján meg nem mondaná az ember, hogy a két csapat közül melyik töltötte a bajnokság eddigi nagy részét az első helyen, s melyik a kieső zónában.

19. perc:
A sarokrúgás után is marad a labda a vendég 16-os előterében, de ezúttal nem tud helyzetet kidolgozni a Kerület!

18. perc:
Barczi csapja be Oláht a 16-os előterében, lövőhelyzetbe kerül, de inkább passzol, Borvető lába alatt elsuhan, Rabatin a hosszúnál megmenti, beadja, Polgár próbál fejjel tisztázni, veszélyesen pattan a hosszú irányába, végül pedig szögletre megy!

15. perc:
Újabb nagy hazai lehetőség! Barczi adja be a labdát a 16-os előteréből, balról, kissé rövidnek tűnik, de Bertus nem elég határozott, a mögötte érkező Borvető test a test elleni harcban elnyomja, elviszi előle a labdát, majd 10 méterről, kissé éles szögből lő, ezt viszont ő nem találja el jól, a labda elcsorog a jobb alsó mellett.

A becsült nézőszám 750 fő.

10. perc:
Molnár végzett el egy szabadrúgást a kaputól 22-24 méterre, enyhén jobbról, a beívelésébe a menteni igyekvő Fejes csúsztatott bele, végül a kapujából kilépő Balázs J. húzta le, ezzel megszüntetve a veszélyt.

7. perc:
Borvető fordul le az emberéről, majd megindulna a kapufa felé, Polgár hátulról érkezve kibillenti az egyensúlyából. A kaputól jó 25 méterre szabadrúgáshoz jut a hazai csapat. Köböl végzi el, a beívelése azonban pontatlan...

5. perc: KAPUFA!
Birtalan adja be a labdát jobbról, a kapu előterében érkező Borvető lövését bravúrral védi Póser, a kipattanó Karan elé kerül, aki nyugodtan kibólintaná szögletre, de pontatlanul céloz, és a bal kapufa tövét találja el. Nagy szerencséje, hogy a labda végül kifelé pattan onnan, nem pedig a gólvonalon túlra!

3. perc:
Oláh csinál akaratlanul is egy cselt a 16-os előterében, miután rosszul sikerül a labdaátvétel és az beragad a talpa alá. Molnárhoz passzol, aki kissé jobbról 20 méterről a jobb alsó mellé teker.

A házigazda fehér felsőben, kék nadrágban és fehér sportszárban, a DVTK fekete szerelésben futballozik a felsőn hosszant végigfutó piros csíkkal.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A Kerület indította útjára a labdát.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az alsóházi pozíciója ellenére öt forduló óta veretlen III. Kerületi TVE a feljutó helyen tanyázó, ám a legutóbbi két idegenbeli meccsét elbukó Diósgyőr ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik