NB II: Békéscsabáról igazolt középpályást a Gyirmót

2022.08.09. 14:26
null
Király Patrik Gyirmóton folytatja (Fotó: gyirmotfcgyor.hu)
A labdarúgó NB II új idényét két sikerrel kezdő Gyirmót FC Győr a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a legutóbb a Békéscsaba 1912 Előrében szereplő Király Patrikkal erősítette meg keretét.

A 29 éves játékos 2010-ben került a Puskás Akadémiához, ahol 2011-ben mutatkozott be a másodosztályban, majd a következő kiírást Vácon kezdte, de a téli átigazolási időszakban Békéscsabára szerződött, ahol tagja volt a 2015–2016-os évadban az NB I-be feljutó együttesnek, de nem követte a viharsarkiakat az élvonalba. Király Patrik két évet töltött a Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál, majd 2017-ben tért vissza Békéscsabára, melyet erősített, s nyolc év alatt 193 mérkőzésen lépett pályára a lila-fehéreknél, melyeken 10 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.

A Gyirmót FC Győr kétéves szerződést kötött Király Patrikkal, aki hétvégén éppen a Békéscsaba ellen mutatkozhat be új csapatában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:Bukrán Erik (PMFC),Fazekas Lóránt (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia), Hamed Yasin (szudáni-magyar, Nyíregyháza – kölcsönbe), Talpalló Norbert (DVSC)
Távozók: Farkas Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Gránicz Patrik (?), Király Patrik (Gyirmót FC Győr), Pantovics Nikola (szerb-magyar, Nyíregyháza), Szabó Péter, Tóth Dániel, Tóth Péter (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), WInter Dániel (MTK – kölcsönből vissza, onnan BFC Siófok – kölcsönbe)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nahirnij Artem (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönbe),Soltész Dominik (Bp. Honvéd), Király Patrik (Békéscsaba 1912 Előre), Kovács Milán (Vasas), Helembai Márk (MTK), Pethő Bence (Paksi FC), Polgár Kristóf (DVTK)
Távozók: Denisz Bezborodko (ukrán, ?), Matej Cvetanoszki (északmacedón, FK Partizani – Albánia), Cornel Ene (román, ?), Frane Ikic (horvát, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Florent Hasani (koszovói, KF Tirana – Albánia), Karacs Dániel (Csákvár – ismét kölcsönbe), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Nea Szalamina – Ciprus), Radics Márton (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Széles Imre (Kisvárda), Gino van Kessel (holland-curacaói, ?), Varga Barnabás (Paks), Denis Ventúra (szlovák, Sigma Olomouc – Csehország)

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08