NB II: a nyáron távozik a Vasas volt csapatkapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 11:52
Katona Máté, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas védője a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: a nyáron elhagyja az angyalföldi klubot.

„Még egy hónapig a Vasas játékosa vagyok, a szerződésemet kitöltöm, majd távozok. A klub vezetői már a télen megkerestek a hosszabbítás miatt, de úgy éreztem, eljött az ideje, hogy váltsak, és új kihívásokat keressek. Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, várom a lehetőségeket itthonról és külföldről is” – mondta Katona.

A korábban a Vasasban alapembernek számító ötszörös U21-es válogatott játékost arról is kérdezték, hogy Dirk Berger vezetőedző miért fosztotta meg a tavasszal a csapatkapitányi karszalagtól.

„Azt mondták, azért nem lehetek én a kapitány a továbbiakban, mert nem megfelelő a csapaton belüli kommunikáció. Nem igazán tudom, mit jelenthet ez, de azt elmondhatom, hogy azután történt a váltás, miután szóvá tettem, hogy húsz napja késnek a fizetések” – nyilatkozta Katona, aki a 2012–2013-as szezonban húsz bajnokin lépett pályára a Vasasban, és három gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
16 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik