NB II: a korábbi Fradi-csatárral nem számol a Dunaújváros

Vágólapra másolva!
2013.12.24. 10:51
A labdarúgó NB II-ben újonc Dunaújváros a második, feljutást érő helyen telel, Dobos Barna szakmai igazgató a célokról, illetve a keretben várható változásokról nyilatkozott.

A Dunaújváros a bentmaradás céljával vágott neki az NB II-es szezonnak, és szezon közben a vártnál sokkal jobb szereplés ellenére sem változtatnak ezen

„Menet közben az alapvető célkitűzésen nem változtattunk. Az egyesület újjáépítését követően folyamatosan javítani kívánjuk a csapatunkat. Célunk, hogy kiszolgáljuk a nézőinket nagy iramú, látványos mérkőzésekkel. Ennek elérése érdekében a vezetőinktől és technikai személyzettől minden támogatást megkaptunk. Ehhez párosult a játékosok pozitív hozzáállása, akarása és mentalitása. Ezeknek tulajdonítható ez a nem várt szereplés – idézi Dobos Barna szakmai igazgatót a feol.hu.– Általában mindenki hozott egy jó átlagot, és emellett mindig volt egy, két kiemelkedő teljesítmény. A csapat erejére jellemző, hogy a bajnokságban csak két együttes rúgott több gólt. A kapok gólok számában pedig csak a listavezető nyíregyháziak rendelkeznek jobb mutatókkal. Tehát elmondható, hogy a támadásban és a védekezésben is jól teljesítettünk. Az sem mellékes, hogy a fair play versenyben a tizenötödik fordulót követően a második helyen álltunk."

Ennek ellenére a keretben lesznek változások, mások mellett a korábban az NB I-ben többek között a Videotonban, az Újpestben és a Ferencvárosban is futballozó Sitku Illés is távozhat.

Az már biztos, hogy nem az első csapat keretével kezdi a téli felkészülést Sitku Illés, Micskó Márk, Köntös Dániel és Birtalan Botond. Erősítésként mindenképpen szeretnénk egy olyan képességű támadót és középpályást igazolni, akik segítenek majd a céljaink elérésében" – fogalmazott Dobos.

A sportvezető azt is elmondta, hogy január hatodikán kezdődik a nyolc hetes felkészülési program.

„Ebben az időszakban elsősorban fizikálisan és taktikailag kell előrelépnünk. Ennek érdekében több első osztályú együttesel is játszunk felkészülési találkozót. Ellenfelünk lesz a Kecskemét, a Ferencváros, az Újpest, a Puskás Akadémia és Budapest Honvéd. Március elsején pedig hazai pályán a listavezető nyíregyháziak ellen kezdjük a tavaszi sorozatot" – fogalmazott Dobos.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik