Megyei foci: megtámadta és leköpte a játékvezetőt, örökre eltilthatják az edzőt

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 12:08
null
Még játékosai is megpróbálták megakadályozni, de a csikvándi edző rárontott a játékvezetőre (Fotó: kisalfold.hu)
Még szeptember első hétvégéjén játszották a Győr-Moson-Sopron megyei harmadosztályban a Csikvánd SE–Tényő SE mérkőzést, amelyen a hazai csapat – eltiltását töltő – vezetőedzője, Csöngető Miklós a találkozó lefújása után rátámadt a játékvezetőre és asszisztensére. Előbbi felé a beszámolók szerint nyolc alkalommal rúgott és háromszor el is találta, míg utóbbit torkon ragadta. A trénert felfüggesztették és örökös eltiltást is kaphat.

A Kisalföld számolt be róla, hogy óriási balhéval ért véget egy bajnoki futballmeccs Csikvándon, a mérkőzés lefújása után ugyanis a hazaiak edzője berohant a pályára és állítólag többször megrúgta a játékvezetőt. A lapnak egy, a nyilvánosságot nem vállaló szurkoló beszélt a megyei harmadosztályú mérkőzésről. Mint felidézte, egy szabálytalanság után már a huszadik percben nyolc tényői és négy csikvándi játékos ugrott egymásnak a játékvezető háta mögött, a mérkőzés pedig a folytatásban is feszült hangulatú volt.

A játékvezető a második félidőben tizenegyest ítélt a vendégeknek, amivel 1–0-ra megnyerték a találkozót, de ez csak olaj volt a tűzre.

„A lefújás után a hazai edző azonnal a pályára futott, s hiába próbálták meg a rendezők s még saját társai is megakadályozni ebben, rárontott a bírókra. Az egyik kezével az asszisztenst ragadta nyakon, s közben nyolcszor rúgott a játékvezető felé, akit, ha jól láttam, háromszor el is talált. Szerencsére aztán sikerült megfékezni, de még akkor is kiabált, fenyegette a játékvezetőket” – idézte fel a történteket a szemtanú, aki szerint az edző az öltözőknél leköpte a játékvezetőt. Az eset miatt a rendőrséget is kihívták.

A lap megkereste a botrányért felelős trénert, Csöngető Miklóst, aki az első fordulóban kapott piros lapja miatt eltiltását töltötte, így a nézőtérről nézte a Tényő elleni bajnokit.

„Nézőként álltam az oldalvonalon”
– szögezte le Csöngető Miklós. – Egy korábbi meccsen kaptam még piros lapot, pedig csupán normálisan tettem egy megjegyzést. Ami a Tényő elleni bajnoki végét illeti, hadd kezdjem azzal, szégyellem magam, s nagyon sajnálom, ami történt. Ha tudnám, visszacsinálnám az egészet, mert igazából én nem ilyen vagyok. Egyszerűen elszakadt nálam a cérna, ezért szaladtam a pályára. Tudom, ez sem mentség arra, amit tettem, de a folyamatos rossz ítéletek, s néhány rutintalan játékvezető hozzáállása időnként teljesen kiborít. Korábban semmi bajom nem volt a bírókkal, megtaláltam mindenkivel a közös hangot, de mára nagyon felhígult ez a szakma. Ám nem akarok mentségeket keresni, vállalom, amit tettem, amiért elnézést kérek” – nyilatkozta Csöngető Miklós. A Kisalföld úgy tudja, az edzőt végleg eltiltották minden sporttevékenységtől. A Magyar Labdarúgó-szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának határozata szerint Csöngetőt felfüggesztették, a csikvándiakat 250 ezer, a tényőieket 150 ezer forintra büntették.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik